Igazi lovagregénybe csöppenünk: gótikus ikerablakok, reneszánsz keresztablakok, ágyúterasz, lőréses védőfal, falmaradványok, különleges oszlopok, árkádok, várkápolna, lovagterem, reneszánsz architektúrával körülvett reprezentatív udvar, kőtár és a vár legszebb, toszkán eredetű, reneszánsz kandallója, amely egyedülálló a mai Magyarországon.

1324-ben Károly Róbert Hencfia Jánosnak adta, 1347-ben a Lackfiak örökölték, majd 1397-ben a Kanizsaiaké lett. Tőlük birtokcsere által Ozorai Pipó szerezte meg, majd 1427 után a Garai família vásárolta meg.

Fénykora a 16. század első évtizedére tehető. Ekkor emelték téglából a vaskos öregtornyot, mellette az új kaputornyot, de a palotaszárnyak is reneszánsz homlokzatot kaptak, bábos korláttal ékesítve. Inkább minden kényelemmel ellátott főnemesi rezidenciának, mint várnak számított, így az ország középső területeit viharos gyorsasággal megszálló török csapatok 1543-ben könnyűszerrel elfoglalták. A hosszú török uralom végét Badeni Lajos őrgróf seregének felvonulása jelentette 1686 szeptemberében, mivel a vár kicsiny védőserege meghódolt előttük. A 18. század elején tervbe vették felrobbantását, de a Habsburg-hű Styrum-Limburg család kérelmére épségben hagyták. A II. Rákóczi Ferenc vezette kuruc szabadságharcban a vár több éven át Bottyán János támaszpontja volt.