Amadé–Bajzáth–Pappenheim-kastély, Iszkaszentgyörgy

Amadé–Bajzáth–Pappenheim-kastély, Iszkaszentgyörgy

Az Amadé–Bajzáth–Pappenheim-kastélyban és parkjaiban tett látogatás felér egy művészettörténeti utazással, mivel minden stílus jellemzői felfedezhetők a barokk kortól a 20. századi neobarokkig. Látogatható szárnyában kortárs galéria működik.

Iszkaszentgyörgy település a XVII. században került az Amadé család tulajdonába. A mai épület felépítése hat különböző periódushoz köthető. Magját a XVIII. század első harmadában Amadé Antal, a keleti mellékszárnyat és a kaput pedig Amadé Tádé építette 1764-ben. A XVIII. század végén, a XIX. század elején készült el a főszárny udvari előcsarnoka és valószínűleg a főlépcsőház mellvédje. A Bajzáth család 1800-ban vásárolta meg a kastélyt és az uradalmat, ezért valószínű, hogy ez utóbbi építkezés már az ő nevükhöz fűződik. Az 1820-as évek körül Bajzáth György a főszárny két végét bővítette oldalirányban, klasszicista stílusban. 1840 körül a park felöli homlokzat nyílásai új kőkeretet kaptak, melyek terveit valószínűleg Langmasy Mihály építőmester készítette. 1870-ben a Pappenheim grófok vásárolták meg az épületet, melyen Pappenheim Szigfrid 1904 és 1909 között komoly bővítést végeztetett Gabriel Seidl müncheni építészprofesszor tervei szerint. Ekkor épültek fel a nyugati szárnyak neobarokk stílusban. A kastély parkjának teraszos kialakítása egyedülálló volt Fejér megyében. A Schusstig főkertész által a XX. század elején tervezett kert számtalan növénykülönlegességet is tartalmazott.1945 után a község különböző közösségi intézményei kerültek az épületbe, a tanácsháza, az iskola, az óvoda és a gyógyszertár.

Nyitva tartás:
A kastély jelenleg NEM LÁTOGATHATÓ!