Rétimajor

Rétimajor

A Zichy grófi család építette egykori uradalmi major elöregedett, közel 100 éves, felújított  épületeiben többek között az ország egyetlen Halászati Múzeumát találjuk. Ezen a vizes élőhelyen a valamikori halászat és a mai hasznosítás szervesen összefügg.

A központ jellegzetessége, hogy a halászkunyhó és az újonnan épült modern egységek jól megférnek egymás mellett. A Nádi Iskola a rekonstruált Árpád kori halászkunyhó, a Halászati Múzeum és a környező épületek egységes arculata is ezt sugallja.  

 

A központ további egységeit, a kovács és bognárműhelyt, valamint a víztornyot vendéglátóegységgé alakították át és egy kis borkóstoló pincével is kiegészítették. Megépült a kerthelyiség is modern konyhával, 30 személyes hangulatos, régi bútorzatú kávézóval. A sárbogárdi út melletti részen két szép, 1 hektáros parkkal, önálló tóval, kerti felszereléssel rendelkező vendégház is épült.

2003-ban került sor a Rétimajor közepén lévő, régen magtárként funkcionáló mintegy 80-100 éves épület átalakítására, amelyből Ökoturisztikai Fogadóközpontot alakítottak ki, majd elkészült a Nádi Iskola és a hozzá tartozó bemutató tó is, így együtt látható a régi korok halászata és azok a technikák, melyeket a mai kor kényszerít ki.

A terület 1994-ben kapta meg a természetvédelmi terület minősítést is, így a Duna-Ipoly Nemzeti Park fennhatósága alá tartozik.