Sempre Étterem és Panzió

Sempre Étterem és Panzió

Újépítésű éttermük, szálláshelyük közvetlenül a Bregyó közi Regionális Atlétikai Központ mellett található. Rengeteg sportolási lehetőség van a közvetlen közelben, illetve a belváros közelsége miatt sok program könnyedén, gyorsan elérhető.
Éttermük felett 5+3 szobás panzióban várják a pihenni vágyókat. 

Mindegyik szoba rendelkezik saját fürdőszobával, klímával és tv-vel. Az egész épületben ingyenesen elérhető wifi szolgáltatás.

A szobák elosztását figyelembe véve összesen 14 fő (pótággyal 16 fő) elszállásolását tudjuk biztosítani. A szobák mellé reggelit is biztosítanak és igény szerint teljes ellátással is tudnak szolgálni.

Ugyanitt, egy különálló épületben hostel jellegű szobákat is tudnak biztosítani. A jellegéből adódik, hogy ezen szobák kisebb alapterülettel rendelkeznek valamint a közös (nemekre szeparált) fürdőszoba tartozik hozzá. A kétszintes épületben felső szinten 6 míg az alsó szinten 3 szoba található, összesen 19 fő részére. Ebben az épületben közös tv szoba,mosókonyha 2 db mosógéppel valamint egy főzőkonyha is helyet kapott. Az emeleten lévő szobák klímával szereltek. Az egész épületben ingyenesen elérhető Wifi szolgáltatás. Két panzió között fekvő területünkön 25 autó részére tudunk parkolóhelyet biztosítani. Az étterem mellett a parkolás ingyenes.

Cím: Székesfehérvár, Bregyó köz 6.
Email: trattoriasempre@gmail.com
Fizetési lehetőségek: Készpénz, Bankkártya, Szép Kártya
Telefonszám: +36 70/285 6565