Meghitt és felemelő programokkal készül Székesfehérvár az adventi időszakban is a város látogatói számára. A történelmi belváros és a hozzá kapcsolódó Zichy-liget ünnepi díszkivilágítása, a várost járó fényvonat, a korcsolyapálya, a betlehem, a koncertek, vásárok és gyermekkórusok programkavalkádja mesebeli hangulatot varázsol Magyarország eme több mint ezeréves városába, ahol egykoron királyok, hercegek és egyházfők ünnepeltek, ma pedig az egész város lakossága együtt tölti az adventi hétvégéket.

A város karácsonyfája és a manók utcája
A város karácsonyfája ezúttal is az Országalma és a Városháza között, a város központi terén várja csodálóit. Az alatta járó mesebeli gőzös viszi képzeletben a gyerekeket fényes vidékek felé, meghatározott menetrend szerint: hétköznapokon az Adventi színpadon zajló gyermekműsorok ideje alatt 9 és 12 óra, valamint 16 és 19 óra között, továbbá szombaton és vasárnap 16 és 20 óra között. A város karácsonyfája mellett felépített betlehem előtt pedig felidézhetjük Jézus születésének bibliai történetét. Pár perc sétára innen, a Vasvári Pál utcában is meglepetés várja a kicsiket: manóházak ablakain át kukucskálhatnak az apró otthonokba, ahol játékok élnek.
A belvárosi sétálóutca vásári forgatagán végig sétálva a Zichy-ligetig jutunk, ahol a néhány éve útjára indult kezdeményezés folytatásaként tíz formás kis közösségi fenyőfa várja a liget szélén, hogy a járókelők saját készítésű díszeikkel karácsonyfává varázsolják őket.
Az őstermelők, kereskedők és vendéglátósok a Városház téren, a Fő utcán, a Liszt Ferenc utcában és az Alba Plaza előtti téren kínálják portékáikat, ínycsiklandozó ételeiket, italaikat a január 1-ig tartó adventi vásárban.

Kulturális meglepetések és csemegék decemberben is
Közben pedig továbbra is várja a látogatókat Fő utcai Rendház épületében a Szent István Király Múzeum, ahol igazi kulturális ünnepi feltöltődésre számíthat a közönség a „Munkácsy Székesfehérváron” című kiállításon. A tárlat 2024. január 14-ig látogatható.
Vadonatúj látnivalóval szintén szolgál a 2023-as év végén Székesfehérvár: a Várkörúton található Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpont új kiállítóhely, amely otthont ad a Solium Regni – Az ország trónusa című állandó kiállításnak is. Az egykori Szent István-i bazilika közvetlen közelében, a volt Köztársaság mozi helyén egy olyan kulturális és információs pontot alakítottak ki, mely a Nemzeti Emlékhelyhez kapcsolódva bemutatja annak történelmi, társadalmi, földrajzi és építészeti jelentőségét.
Továbbá minden adventi hétvégére – és Mikulásra is - jutnak felemelő és meghitt programok a városban. Íme a legjobb fehérvári programok decemberre:

December 1., péntek
Élő adventi kalendáriummá varázsolódik a Városháza minden év december 1-jétől. Meglepetés jut minden napra: az élő adventi naptár egy-egy ablaka december 1-től 23-ig 17.30-kor nyílik a Városház téren. A fényekkel mesebelivé varázsolt Városháza ablakaiban színészek, énekesek, zeneiskolások nyújtják át az aznapi, lélekmelengető ajándékot.
December 1-jén, pénteken nyílik a Zicly-ligetben a megújult, jégfolyosóval kiegészített, ünnepi fényekkel és dekorációs elemekkel gazdagon ellátott korcsolyapálya is. A Kori Liget a Zenepavilon mellett kap helyet, melyhez ezúttal egy 100 méter hosszúságú jégfolyosót kapcsolnak. A közel 800 négyzetméternyi jégfelületen enyhébb idő esetén is van lehetőség korcsolyázni. Kölcsönző és büfé is várja a kikapcsolódni vágyókat. Tanítási napokon 8 és 20 óra között, hétvégéken és a téli szünetben pedig 10 és 20 óra között várja a korcsolyázni vágyókat.
Ugyanekkor, december 1-jén indul és 4-ig jár az idei Fehérvári Advent különlegessége, az Ikarus Mikulásjárat is. Ezekben a napokban kisebb utazásra viszi az érdeklődőket az Ikarus adventi fényekkel feldíszített elektromos busza. A fényjárat pénteken és hétfőn 17.30, 18.00, 18.30 és 19.00 órakor, szombaton és vasárnap 16.00 és 19.00 óra között félóránként indul a József Attila utcából, a Skála Áruház és az ügyeletes gyógyszertár közötti útszakaszról, és ide is érkezik vissza. Az ingyenes járatra már minden jegy elkelt.
December 2., szombat
Kezdődik az adventi vásár a Belvárosban – az őstermelők, kereskedők és vendéglátósok a Városház téren, a Fő utcán, a Liszt Ferenc utcában és az Alba Plaza előtti téren kínálják portékáikat, ínycsiklandozó ételeiket, italaikat 2024. január 7-ig.
Ezen a napon indul útjára a székesfehérvári fényvonat is. A fényekbe öltöztetett kisjárgány ünnepi dallamok kíséretében járja a várost a Várkörúton és a Zichy-liget körül. A fél órás utazásra érdemes előre jegyet foglalni a Tourinform Irodában. A fényvonat a Hermann László Zeneiskola mellől indul december 2-án és 3-án, 9-én és 10-én, 16-án és 17-én 16:30, 17:20, 18:00 órakor, valamint december 29-én és 30-án 16:30 és 17:20 órakor.
Hangolódj az ünnepekre, és fedezd fel a fényárban úszó belváros szépségeit a Tourinform iroda Adventi sétáján! A programot az Egyházmegyei Múzeum megtekintésével kezdik 16 órakor, ezután felkutatják a Manóvárost a Vasvári Pál utcában, majd a Romkertben a népszerű "angyalszárnyakat." A Városház tér fényeit követve látni fogják a Püspöki Palota kertjét, és a palota titokzatos Madonna szobrát. A résztvevők útjukat a forralt bor illatú vásári forgatagon át, a Fő utcán folytatják.
Minden adventi szombaton és vasárnap 10 és 19 óra között jótékonysági és kézműves vásár várja a látogatókat a Püspöki Palota kertjében. Ugyanitt gyertyát gyújt szombatonként (az utolsó héten 22-én, pénteken) 16.30 órakor Spányi Antal megyés püspök, akinek köszöntőjét az egyházmegye iskoláinak, óvodáinak műsora egészíti ki.
December 3., vasárnap
Ezen a szép vasárnapi délelőttön Székesfehérvár természetvédelmi területére viszi a gyerekeket a Tourinform Iroda. A Sóstó Látogatóközpont programjaként Mikulás túrán keresgélhetik az elrejtett ajándékokat a résztvevők, a Vadvédelmi Központban pedig beleshetnek a gyógyuló és itt élő állatok mindennapjaiba. A túra résztvevői jól megérdemelt ajándékcosmagjukat itt vehetik át a Mikulástól.
Ez a nap a fogyatékossággal élők világnapja is, melyről Székesfehérváron is megemlékeznek: 10 órakor kezdődik az Ölelés az elfogadásért című program az Országalmánál, amit ép és sérült emberek fognak „körülölelni”, majd az Adventi színpadon különböző csoportos, illetve egyéni gyerek- és felnőtt produkciókat láthatnak a jelenlévők.
Továbbá Székesfehérvár egyik legszebb adventi műsora lesz ezen a napon a 17.45-kor felcsendülő Kisangyalok kara előadása, amely nem csak a történelmi belváros terét, de a megjelenő hallgatóság szívét is betölti. A Városház téren több száz székesfehérvári kisiskolás adja elő azokat a karácsonyi dalokat, melyekre már hónapok óta készülnek. Ezt követően, 18 órakor meggyújtják az első adventi gyertyát a város adventi koszorúján. Ezután kezdődhet a buli, ugyanis 18.10-kor érkezik Radics Gigi a színpadra!
December 4.
A Városháza első emeletén mézeskalács várost tekinthetnek meg a látogatók: a fehérvári családok, közösségek által készített mézeskalács várost december 4-e és 22-e között lehet megtekinteni a Városháza 1. épületének emeletén, hétköznapokon 9 és 18 óra között.
December 6.
A Télapó december 6-án érkezik Székesfehérvárra is. Bölcsőde, óvoda, iskola után, délután a belvárosban találkozhatnak vele a gyerekek. A Mikulásváró családi délután során, 16.30-kor kezdődik a Városház téren a program a Szabad Színház interaktív műsora gyerekeknek és gyermeklelkű felnőtteknek egyaránt szól. Közös éneklés, zenélés, verstanulás, rengeteg közös játék – köztük manóképző, hógolyódobálás, fenyőszlalom, „csomagot a kéménybe”, virgácsküldés, ajándékszállítás szánkóval – szerepel a délután programjában, és természetesen egyetlen gyerek sem távozhat szaloncukor nélkül az eseményről.
December 7-15., csütörtöktől következő péntekig
A város óvodásai és iskolásai minden esztendőben nagyon készülnek a színpadi műsorokra. Idén sincs ez másképp, a gyerekek színvonalas és családias karácsonyváró műsorai december 7-e és 15-e között, hétköznap délelőttönként színesítik az ünnepi programsorozatot Székesfehérváron.
December 9., szombat
Ezen a szombaton 16:30-kor meggyújtja a második gyertyát az egyházmegye adventi koszorúján a Püspöki Palota kertjében Spányi Antal megyés püspök. Az egyházmegye iskoláinak, óvodáinak műsora, továbbá jótékonysági és kézműves vásár színesíti a programot.
A Tourinform iroda Adventi sétáját 16 órakor tartja Kulcsárné Németh Mariann.
December 10., vasárnap
Nagy ünnepi asztallá válik ezen a napon a kora délutáni Városház tér. Egy tál törődés címmel kezdeményezett ugyanis adventi jótékonysági főzést a Fehérvári Lecsófőző Vigasság zsűrije. Adamek Balázs, Barsch Tamás, Selymes Péter, Tőkés Dániel és Ulrich Tamás advent második vasárnapján, december 10-én 10 órától a Városház téren állítja fel tűzhelyét: az üstben főtt szarvasragu-levest és a forralt bort a séfek 14 órától kínálják a Belvárosban járóknak. Az ebéd becsületekasszás lesz, a befolyt összeggel a fehérvári Befogadlak Baptista Gyermekotthont és a Fejér Vármegyei Szent György Kórház Újszülött-, Csecsemő- és Gyermekosztályát támogatják. A Fehérvár FC, a Fehérvár AV19 és az Alba Fehérvár mezeket és dedikált labdát ajánlott fel, amit elárvereznek a szervezők.
Az ünnepi forgatag nagyszabású koncertjének ígérkezik ezen a napon a 17.35-kor az Adventi színpadra lépő Vox Mirabilis Kamarakórus műsora. Az Ars Magma diplomás székesfehérvári kórus egyike Magyarország legaktívabb, legkreatívabb együtteseinek, nevüket a határon túl, csaknem egész Európában ismerik. Műsoruk után, 18 órakor meggyújtják a második gyertyát a város adventi koszorúján. Ezt követően, 18.10-kor Caramel koncertje édesíti meg az ünnepi programsorozatot.
December 16., szombat
Ezen a szombati napon a Püspöki Palota udvara mellett a Városházára is betekintést nyerhetnek az előre regisztrálók. A történelmi jelentőségű épületet Cser-Palkovics András polgármesterrel és Kulcsárné Németh Mariann idegenvezetővel lehet bejárni ezen a napon 16 és 18 órakor. A Nyitott Városháza eseményre regisztrálni szükséges, a 16 órás vezetésre itt, a 18 órásra pedig itt.
Az egyházmegye adventi koszorújának harmadik gyertyáját 16:30-kor gyújtja meg a Püspöki Palota kertjében Spányi Antal megyés püspök. Az egyházmegye iskoláinak, óvodáinak műsora, továbbá jótékonysági és kézműves vásár színesíti a programot.
December 17., vasárnap
Öröméneklésre és felemelő koncertre várja ezen a napon 17.35-kor a közönséget a Sing for Joy Kamarakórus az Adventi színpadon. A 6 éve alakult kórus lelkes, amatőr, de kiváló énekesekből áll, akiket az éneklés öröme kovácsolt össze őket. A fehérvári adventi műsornak már szerves részei, ünnepváró dalcsokorral várják a hallgatóságot. Fellépésüket követően, 18 órakor meggyújtják a harmadik gyertyát a város adventi koszorúján. Ezután pedig érkezik az ünnepi jazz, melyet 18.10-kor Éliás Gyula, Artisjus-díjas énekes, zeneszerző, zenész hoz el Székesfehérvárra.
December 22., péntek
Advent utolsó hétvégéjén ezúttal péntekre esik az egyházmegye negyedik gyertyájának meggyújtása. A Püspöki Palota kertjében, a vásárral és a Betlehemmel körülvéve, 16.30-kor gyújtja meg a gyertyát a koszorún Spányi Antal megyés püspök, akinek gondolatait az egyházmegye iskoláinak, óvodáinak műsora követi.
December 23. szombat
Karácsony szenteste már csak egy karnyújtásnyira van, Székesfehérváron azonban ilyenkor is nagy ünnepi forgatag és koncert várja a látogatókat. Ezen a késő délutánon, 17.35-kor az Alba Regia Vegyeskar ünnepváró koncertje előzi meg a 18 órai gyertyagyújtást. A város adventi koszorújának negyedik lángját is fellobbantják, majd 18.10-kor érkezik a Jazzation, Magyarország első számú jazz acappella együttese, amely azonban a világ népzenéiből is merít ihletet. Virtuóz feldolgozásaikat és saját szerzeményeiket ezúttal Székesfehérváron mutatják be.