Remek kikapcsolódási lehetőségeket és gasztronómiai élményeket kínál Székesfehérvár! Szálljanak meg a Nyiss Fehérvárra! kedvezménykártya partnerszállodáiban és fedezzék fel velünk a várost!
Ízes időutazás
Pezsgő, izgalmas, modern, s közben évezredes történelmét büszkén bemutató város Székesfehérvár, amely várja a látogatókat. Feltöltődést kínáló utazásra invitáljuk vendégeinket, melyben helye van az édes élvezeteknek és a friss levegőn való sétának is.
Budapest irányából érkezve az első látnivaló, amit érdemes útba ejteni, a város határában található Aranybulla emlékmű, melynek környezete e jelentős évfordulóra teljes felújításon esett át. Remek kirándulóhelyet hozott itt létre a város, ahol akár kettesben, akár családostul, barátokkal érkezve is jól érezhetjük magunkat. Kézzelfogható közelségebe kerül itt a történelem, amikor kibetűzzük Rétfalvi Sándor 1972-ben készített mészkő emlékművének körbefutó feliratát: „Méltó szolgálattal szerzett birtokából soha senki meg ne fosztassék.”.
A parkban azonban nem csak a történelem, de a természet is megérinti a lelket, a modernkori parkrendezés pedig figyelemreméltó megoldásokat hozott létre. A felújítás ugyanis az emlékmű egész környezetét érintette. A szakemberek és a kirándulók is csodájára járnak a párját ritkító tájépítészeti megoldásnak. A több ezer növény telepítése mellett rengeteg minden épült: új sétányok, pihenők, tűzrakóhelyek, kilátóterasz, pihenőterasz és az Árpád-lépcső, amelynek játékosan cikkcakkos, különböző hosszúságú, egymástól eltolt fokai biztosítják, hogy látványa szabálytalannak, természetbe illőnek hasson. S nem utolsó sorban kilátópontként is remek hely, a városra és a Velencei-tóra, Velencei-hegységre, Vértesre is pazar kilátás nyílik.
Sokan gondolják úgy: az Aranybulla-emlékhely sok történelmi fordulat után most először kapott a hely jelentőségéhez méltó kialakítást, amelyben a rendszerváltás idején áthelyezett emlékmű is érvényesülni tud. Itt a magyar ember valóban elgondolkozhat azon, milyen sorsfordító esemény volt Európa második írott alkotmányának megszületése itt, Közép-Európa szívében, ugyanazon a helyen, ahol Árpád egykor letáborozott Noé hegye mellett, és amelynek közelében Géza fejedelem várost alapított.
A kellemes séta után érdemes megkóstolni az „Andreas Rex” névre keresztelt süteményt, amely méltán érdemelte ki a Székesfehérvár Desszertje címet. A vendégek is megkóstolhatják a Királyi Desszertet Székesfehérváron, amely történelmi desszertként a korabeli ízeket hozza. Linzertésztája mogyorós szedres, krémje is mogyorós, amely mellé otellós szeder-betét jár, valamint cukor korona szederrel és tetejébe egy Aranybulla marcipán pecsét.