Ha az ember a múlt képei között kotorászik, fekete-fehér, kopott, elsárgult fotókat talál. Régebbre nyúlva valaha pompás épületek omladozó falait, még korábbról megcsonkult köveket és kódexek lapjaira rajzolt latin betűket. Aztán jön az augusztus, és mindez összeáll egy nagy, színes tablóképpé, vásári hangzavar és szakrális emelkedettség egymással váltakozó elegyévé. Augusztus 9-én kezdődik a Székesfehérvári Királyi Napok, hogy aztán tizenkét napon át az Árpád-házi uralkodóké legyen a főszerep, a koronázóváros pedig újraélje történelmi fordulatait.

A középpontban ezúttal IV. Bélával: már az augusztus 9-i megnyitó is az ő alakja köré rendeződik, szóban, képben, táncban idézik meg a második honalapítót, hogy aztán a történet a Koronázási Szertartásjátékon csúcsosodjék ki. Ő a hetedik király, akinek Fehérváron ilyen módon állítanak emléket, és van miből merítkezni, mert eseményekben bővelkedett Béla élete.

Hétévesen végignézi, ahogy az összeesküvők megölik anyját, Gertrudis királynét. A megtorlatlanul hagyott bűn miatt megromlik a viszonya gyengekezűnek tartott apjával. Még csak nyolcéves volt, amikor az urak nyomására apja, II. András 1214-ben megkoronáztatta, de már huszonkilenc, amikor apja halála után Magyarország törvényes királyává válhatott.

Kialakult elképzeléssel az uralkodói irányítás megerősítésén kezdett el dolgozni, de a III. Béla idején létező dicsőséges aranykor visszaállítására tett intézkedései szembefordították az előkelőkkel. A konfliktust a tatárjárás „apokaliptikus” egy éve írta felül, hiszen hat év sem telt el, amikor a mongol seregek végigsöpörtek az országon, és veszni látszott minden, amit addig két évszázadon át a Kárpát-medencében felépítettek.

A muhi csata után menekülni kényszerül, születendő lányát, Margitot Istennek ajánlja, ha a kegyetlen tatárok elhagyják az országot és véget érnek az addig nem látott borzalmak. Hazatérte után várakat épít, megerősíti a nehézlovasságot, betelepíti a kihalt országrészeket, a királyi birtokok erőszakos restaurációja helyett a főurakkal való megegyezésre törekszik – méltán tartjuk számon a „második honalapító” királyként.

Ezt a történetet ismerheti meg és élheti át a közönség augusztus 17-én, 18-án és 19-én. Az előadás címszereplőjét Lábodi Ádám alakítja, felesége, Laszkarisz Mária szerepében Kubik Anna lép színre, a narrátor Mihályi Győző, Szent Margitot Varga Lili, Batu kánt pedig Sághy Tamás alakítja.

Több mint egy nyári színház

"A lelkekben minden előadással újra fel szeretném építeni a koronázótemplomot, hogy amikor a nézők ott ülnek a Koronázási szertartásjáték nézőterén, a Nemzeti Emlékhelyen, ne azt érezzék, hogy egy szabadtéri színházban vannak, hanem azon a szent helyen, ahol királyainkat koronázták meg." – mondta Szikora János rendező, a Vörösmarty Színház igazgatója a szertartásjátékról. Ahogy a korábbi években, ezúttal is a színház művészeire és háttérdolgozóira építették a produkciót, ugyanakkor az is hagyomány, hogy „külsős” színészeket is szerződtetnek egy-egy szerep megformálására.

„Valahányszor odamentünk és elkezdünk próbálni, egy furcsa óvatosság lett rajtam úrrá. Valahogy másképpen kezdtem mozogni – érdekes módon lelassul az ember egy olyan helyen, ahol tudja, hogy királyokat koronáztak, uralkodói generációk éltek és haltak, ahol egy országnyi ember sorsa dőlt el. Aztán persze kezdődhet a munka, hiszen az a dolgunk, hogy a történelmet éltessük!” – vallja Trokán Péter, aki számára Fehérvár hozzátartozik a nyárhoz.

Két évvel ezelőtt alakította a Könyves Kálmánt koronázó püspököt, tavaly pedig nézőként volt jelen a szertartásjátékon. Idén is szó volt róla, hogy szerepel benne, de egy filmforgatás miatt nem tudta elvállalni.

A színész szerint az, hogy milyen szerepet kap az ember egy ilyen produkcióban, majdhogynem mindegy, az már színészi feladat: „Azért volt többek között jó élmény szerepelni a szertartásjátékban, mert nagyon jó csapatban dolgozhattunk. És nem csak azokról a kollégákról beszélek, akik a színpadon vannak, hanem azokról is, akik az egésznek a hátterét teremtik meg, a díszletesek, az öltöztetők, a világosítók, a hangosítók, mert nagyon fontos, hogy egy színházban hogyan működik a háttérszakma. Le a kalappal a fehérvári színház gárdája előtt!”

Mit viselt IV. Béla?

Kovács Yvette Alida tervezőasztalán a kezdetek óta készülnek a szertartásjáték jelmezei, melyek a tervező számára minden esetben monumentális feladatot jelentenek egyrészt a tömegek, másrészt a korabeli öltözetek miatt: „Az első évben még mindent újonnan kellett megteremteni, mostanra viszont már összegyűlt rengeteg ruha, ami alapul szolgál a későbbiekben. A feladat azonban továbbra sem egyszerű, mert a történelemben haladva az idő múlik, a divat változik, adott esetben új népek újfajta öltözékekben érkeznek, ezért továbbra is sok új jelmez készül, és ezzel párhuzamosan a régiek átalakítása is zajlik.”

A viseletek kutatásakor minden esetben a korabeli falfestményekre, szőttesekre, textiltöredékekre hagyatkoznak. A XIII. század derekán a középkori divat jellegzetességei a magyar viseletekben is megmutatkoztak. A színesebb és hosszabb öltözeteket a jómódú, míg a nyers, festetlen posztókat rövidebb fazonokkal a szegényebb rétegek viselték.

„Fontos, hogy a rendelkezésre álló szerény technikai eszközökkel csak egyszerűbb formákat alkothattak, nem volt még például zseb vagy gomb, a rögzítéseket inkább veretes tűkkel és csatokkal oldották meg. A textilhasználatra jellemző a természetes alapanyagok alkalmazása: növényi alapú színezékkel festettek, majd fémszálakkal hímeztek és drágakövekkel díszítettek. Minden terület hozzátette a saját stílusjegyeit az alapirányzatokhoz, így a magyaroknál fennmaradhattak az Árpád korabeli szőrök, veretes díszítések, hegyes süvegformák, melyek egy sajátos elegyet alkottak a középkor letisztult, redős divatjával.” – tudtuk meg Kovács Yvette Alidától.

Egy ilyen grandiózus szabadtéri helyszínre másképpen terveznek jelmezt, és figyelembe veszik azt is, hogy a szertartásjáték nézőtere három oldalról veszi körül a színpadot, a nézők így teljesen különböző szemszögekből és változó távolságról láthatják a szereplőket: „Emiatt fontos színfoltokat alkalmazni, hogy már messziről is beazonosíthatóak legyenek a történet szereplői: színesek az udvari előkelőségek, szürkék a tömegek, ezüstösek a katonák. Mindeközben a folyamatosan jelen lévő kamera közeli képeket közvetít a ledfalra, ezért a részleteknek is pontosaknak és kidolgozottaknak kell lenniük.”

A legemlékezetesebb pillanat

A tavalyi előadásban, amikor II. András trónra kerülését vitték színre, Körtvélyessy Zsolt alakította a koronázóérseket: „Nekem újdonság volt ez az előadás. Az évek alatt mindig készültem, hogy megnézem, aztán egyszer csak telefonált Szikora János, hogy benne vagyok. Nagy örömmel jöttem, mert nagyon szeretem Székesfehérvárt: a belváros világszínvonalú, a hangulata teljesen magával ragad. A körülmények számomra fontosak, az pedig különösen, hogy itt lépten-nyomon visszaköszön a történelem. Az ember megy az utcán, és érzi a levegőjét a régi időknek. Mindig úgy gondoltam a koronázási szertartásjátékra, mennyire elengedhetetlen, hogy a művészet eszközeivel pont itt, az ország alapító bölcsőjében elevenítsük meg a történelmet. Hálás vagyok, amiért ezt közvetíteni tudtam a nézők felé.”

Vajon számít-e, hogy mi a téma, mi a szerep? Hiszen ez nem egy klasszikus értelemben vett színdarab vagy musical, hanem egy szakralitással átszőtt történelmi játék. Oratorikus, egyben színházi feladat filmes elemekkel, ami nagyon komplex odafigyelést igényel. Az érsek egy központi, összefogó szerepet játszik, szinte narrátorként közvetíti a történéseket. Körtvélyessy Zsolt számára az előadás legemlékezetesebb pillanata, amikor bejön a közönség és elfoglalja a helyét: „Több ezer ember nézte meg, ami inspiráló, megható, félelmetes is olykor, hiszen nagyon kell koncentrálni. Néhány előadás van, és ebben a műfajba a hiba nem fér bele, a maximumot kell nyújtani!”

Hamarosan elkezdődnek a helyszíni próbák, hiszen a színpadot és a nézőteret már a múlt héten elkezdték építeni. A tavalyihoz képest kis változtatással kevesebb, közel kétezer ember befogadására alkalmas nézőtér lesz, de még így is az ország egyik legnagyobb szabadtéri színpada épül Fehérváron: mintegy négyszáz négyzetméteres. Időközben megjelent Szabó Zoltán könyve, a Nagyboldogasszony-bazilika építéstörténeti elemzése, amiből kiderül, hogy a koronázás nem a főtemplomban, hanem a kápolnában zajlott. Ezért a színpadkép is úgy változik, hogy a két torony közötti részben lesz kialakítva a kápolna, és ott lesz a koronázás.

Tartalom és képek forrása: www.fmc.hu