Szendrényi Éva - felemelő érzés a nézőtéren az előadások utáni csend

Szendrényi Éva  - felemelő érzés a nézőtéren az előadások utáni csend
Szendrényi Éva díszlettervező a Koronázási Szertartásjátékok kezdete óta felel a produkció látványvilágáért. Mint minden évben, idén is számíthatunk újdonságokra, így kíváncsiak voltunk a főbb változásokra.

Idén IV. Béla koronázása és élete a Szertartásjáték témája. Mi jutott eszébe először a téma kapcsán?

A tatárjárás, és rögtön azon kezdtem el gondolkodni, hogy a Muhi csatát, hogy lehet a színpadon megjeleníteni. Sokat olvastam arról, hogy mi mind valahogyan Dzsingisz-kánnak vagyunk a leszármazottai, minden ötödik ember DNS-ében kimutatható a vele való kapcsolat. Aztán Béla és lánya, Szent Margit kapcsolatán gondolkodtam, mert biztos voltam benne, hogy Margit alakját majd ki akarja Szikora János rendező emelni.

A hetedik Koronázási Szertartásjáték előkészületei folynak. Lesznek nagy változások az előző évekhez képest?

Megjelent Szabó Zoltán könyve, a Nagyboldogasszony-bazilika építéstörténeti elemzése, és ebből kiderül, hogy a koronázás nem a főtemplomban, hanem a kápolnában zajlott. Ezért most a két torony közti részben lesz kialakítva a kápolna, és ott lesz a koronázás. Mindent erősen befolyásolnak az anyagiak, sok ötlet nem valósulhat meg emiatt.

Az előadásban jelzés értékű lesz a díszlet, hiszen a mozgás, dramaturgia, színész és világítás sok mindent tud kárpótolni.
Vetítés is lesz ismét, mert óriási a nézőtér és így közelebb lehet hozni a legtávolabb ülő nézőkhöz is az intimebb pillanatokat.

Ha sem költségvetés, sem más tényező nem befolyásolná, mi lenne az álmai díszlete vagy díszleteleme a IV. Béla előadáshoz?

Lehetne özönvíz, lehetne tüzet gyújtani a színpadon, rengeteg mindent lehetne megvalósítani, de leginkább talán az egészet átépíteném. Szeretnék egy amfiteátrumot kialakítani, ahol a nézők teljes körben ülnek. Az egészet kiforgatnám a kerekéből, már nem ragaszkodnék ahhoz, hogy amit elsőre építettünk, azt építsük és bővítsük tovább.

Melyek a legemlékezetesebb pillanatai az eddigi előadások próbafolyamatai, előadási kapcsán?

Nekem minden évben az tetszik a legjobban, hogy rengeteg gyerek van a nézőtéren. Azt gondolom, hogy a szertartásjáték megnézését szinte kötelezővé kellene tenni. Ismerem a történelmet, mégis, olyan dolgokat tudok meg a próbafolyamat alatt, amikről addig nem tudtam. A legjobban mindig a csendek tetszenek.

Emlékszem az első előadás utáni meghatott csendre, az fantasztikusan felemelő volt. Majdnem minden előadás végén érzem ezt.
Van kedvence az eddigi előadások közül?

Talán Vak Béla koronázása. A finom dolgok tetszenek jobban, nem a hatásvadász, látványos megvalósítások. Nagyon szeretem a Mihályi Győző által elmondott narratívát. A mostani előadásban Béla gondolatai ki lesznek hangosítva, szeretem ezt a finom dramaturgiát, hogy beleláthatunk valaki fejébe. Persze azért fontos a látvány is.

Hogyan ajánlaná az előadást a nézőknek?

Azt gondolom, majdnem minden királyunkra büszkék lehetünk. Csodálkozom a filmes világon, hogy nem készítenek ezekből a történetekből sorozatot, annyira izgalmas lehetne.

Mi a kedvenc helye Székesfehérváron?

Nehéz választanom, hiszen több is van. Sokszor járok úszni, ezért az uszoda jut elsőre eszembe, de szeretem a Prohászka Ottokár-emléktemplomot is. A Csónakázó-tó közepén található egy étterem, nagyon szép hely, imádok ott üldögélni. Nagyon szeretek bevásárolni Székesfehérváron, mert itt még a belvárosban, a kis utcákban találhatók jó butikok, ahol csodadolgokat lehet találni.

Tartalom és képek forrása: www.szekesfehervar.hu