Látnivalók

A 17. honvéd gyalogezred emlékműve

A 17. honvéd gyalogezred emlékműve

A magyar királyi Székesfehérvári 17. Honvéd Gyalogezred világháborús tetteinek megörökítését már 1915-ben elhatározta a tisztikar. A szobor terveit az ezred szobrászművész tagja, Földes Szabó János készítette el. A honvéd parancsnokság közelében, tehát a Zichy liget előtt vagy annak közepén tervezték felállítani az alkotást,ehhez a helyet a város 1916 decemberében biztosította.
A szobor elkészítéséhez szükséges összeg gyarapítására az ezred tisztjeinek és legénységének adakozásán túl 1917. január 21-től 28-ig tartó kiállítást szerveztek, amelyen a 17-es honvédek hadi fényképeit mutatták be. A nagy érdeklődéssel kísért rendezvény megnyitóján gróf Széchényi Viktor főispán tartotta a beszédet a megyeháza dísztermében. Néhány hónap múlva, az ezred hadi özvegyeinek és árváinak megsegítésére szervezte a város az 1918. május 26-tól június 2-ig tartó Tizenhetes hetet, amely során többek között kiállítás, színházi előadás, mozgófénykép előadás és hangverseny is szórakoztatta a közönséget. Majd ez év november 17-én vasárnap, az ezred hazaérkezésének másnapján leplezték le a Zichy ligetben a honvéd szobrot, amikor is Sipos Gyula ezredes adta át az emlékművet a városnak megőrzésre. A város az elesett hősök emlékét rendszeresen megünnepelte, 1926. május 30-án Bilkei Ferenc esperes-plébános mondott ünnepi beszédet az oroszlánszobor előtt.
Csitáry G. Emil Uszoda és Strandfürdő

Csitáry G. Emil Uszoda és Strandfürdő

A Csitáry G. Emil Uszoda és Strandot  1934-ben Csitáry G. Emil polgármester avatta fel. Azóta sokminden változott: a mai fedett medencecsarnokban 640 fő befogadására alkalmas öltözőrendszer, (új kabinok, szekrények és teljesen felújított WC-zuhanyzó blokkok), 21x50 méteres versenymedence, 16x8,5 méteres tanmedence és 640 férőhelyes lelátó található.

Uszoda
Az uszodában 2 medence található, melyek közül az egyik egy 8 pályás versenymedence, a másik pedig egy tanmedence.Az uszoda rendszeresen ad otthont úszó- és szinkronúszóversenyeknek, öttusa fordulóknak és vízilabda edzőtáboroknak.  Az alagsorban három szaunával várjuk vendégeinket, melyekhez két csobbanó medence tartozik. Az uszodában masszázs szolgáltatás is elérhető továbbá a versenysport mellett a szabadidő hasznos eltöltésére több sportegyesület várja a sportolni, pihenni vágyókat.  A 2x18 állásos vizesblokk a vandálbiztos zuhany-csaptelepeknek köszönhetően energiatakarékossá is vált. A vizesblokkokban az összes szaniter új és a csatornarendszer teljes cseréje is megtörtént. Az új vizesblokkokban a falon lévő érzékelő megérintésével körülbelül 20 másodpercig folyik az állandó, 36 ° C fokos víz, amelyet központilag biztosítunk a vendégeknek. A medencetérben kialakítottunk három zuhanyzót a családok részére. Így például az úszóedzés vagy tanfolyam végén a gyermekek már a medencetérben le tudnak mosakodni. Az őket kísérő szülőknek, hozzátartozóknak pedig nem kell bemenni velük a zuhanyzókba.

Strand
2018 nyarára a strand fejlesztése és felújítása  is befejeződött. Szinte az összes burkolat, közmű és zöldfelület megújult, de új medencéket is építettek. Háromcsúszdás medence és pezsgőfürdős, sodrófolyosós új élménymedence várja a fürdőzőket, a gyermekmedence pedig vizes játszótérrel (spray parkkal) egészült ki. Mindemellett új padok, pergolák és 200 db napozóágy is a pihenni vágyók rendelkezésére áll.
 
Cím: 8000 Székesfehérvár, Mészöly Géza utca HRSZ187
Email: sport@varosgondnoksag.hu
Telefonszám: +36 22 327 655
Egyházmegyei Látogatóközpont

Egyházmegyei Látogatóközpont

Hét állomás, három település, egy új zarándokút! A Magyar Szent Család Nyomában zarándokút állomásaival is megismerkedhetnek az újonnan megnyitott Egyházmegyei Látogatóközpontban. A digitális fejlesztések segítségével "bejárhatják" a látogatók a zarándokút helyszíneit, melyek kötődnek Szent István király és családjának történetéhez.


A Látogatóközpont önmagában is egy építészeti különlegesség, hisz falai között, a látogatótérben húzódik az egykori városvédő fal korábban még feltáratlan szakasza, a Monostor-bástya északi fala. A fal a törökdúlás idején sérült meg és dőlt le. A belső terekben a zarándokok megtekinthetik a feltáráskor előkerült kőmaradványokat, a Püspöki levéltár látványtárának értékes könyveit, dokumentumait, a foglalkoztató teremben pedig a diákcsoportok számára tartanak interaktív foglalkozásokat a látogatóközpont szakemberei. A látogatást érdemes összekötni az Egyházmegyei Múzeum látványos kiállításának megtekintésével, ahol az egyházmegye legbecsesebb kincse, a Szent István király fejereklye tartója is megcsodálható.

Csoportos jegy és tárlapvezetés is kérhető!


Cím: 8000 Székesfehérvár, Lakatos u. 7.
Email: info@szenteknyomaban.hu
Telefonszám: +3622 510 684
Állatsimogató Börgöndpuszta

Állatsimogató Börgöndpuszta

A Börgöndpusztai Állatsimogatóban közel 40 állatfaj várja a látogatókat. Megismerkedhetnek itt kameruni és racka juhokkal, alpakával, lámával és shetlandi pónikkal, különféle szárnyasokkal, rágcsálókkal, szamárral és még sorolhatnánk. 

Felnőtteket és gyermeket egyaránt elvarázsol a családias légkör. A gyerekek kedvence kétségkívül a nyuszi és a tengerimalac simogató, de egy játszótér is várja a legkisebbeket. 

Belépő: 1200 Ft / 3 év fölött.
Iskolás,óvodás csoportoknak kedvezményes: 1000 Ft/fő

 

Cím: 8019, Tó sor
Telefonszám: +36 70 431 3592
Alba Aréna

Alba Aréna

Konferenciák, vásárok, jeges és „száraz” produkciók nagyszabású helyszíne Székesfehérvár legújabb, multifunkcionális csarnoka, az Alba Aréna. Az ország bármely pontjáról könnyen elérhető helyszín.

Az Alba Aréna multifunkcionális rendezvény- és sportközpont impozáns épülete harmonikus íveivel, látványos megvilágításával Székesfehérvár legpazarabb, modern építészeti alkotása, mely izgalmas programokkal várja a látogatókat, valamint bérelhető konferenciatermekkel, elérhető szolgáltatásokkal az üzleti partnereket.

Az Alba Aréna multifunkcionális jellege az üzleti turizmus számára is kiemelkedő lehetőségeket tartogat: konferenciatermei, valamint a teljes Aréna épülete elérhető ugyanis rendezvények, konferenciák, vásárok, előadások, bemutatók számára. Mindezek mellett további sport- és kulturális programlehetőségek szervezésére biztosít biztonságos, fedett, tágas lehetőségeket. A mintegy hatezer férőhelyből 1500 olyan mobil lelátó, amelynek mozgatásával növelhető a küzdőtér nagysága, más esetben a hatezer ülőhely mellé további 2200 szék helyezhető el a küzdőtéren.

Az épület különlegességéhez az energiatakarékosság is hozzájárul: nincs gázbekötés, elektromos energia és a 204 talajszondából nyert energia biztosítja a hűtés-fűtést, a jégkészítéshez használt víz több mint 80 százaléka újrahasznosítható. Az aréna zajkibocsátása is minimális, sem a külső, sem a belső terekben nem hallani a gépészeti berendezéseket, ugyanis azok a hangszigetelt, hangcsillapító és rezgéselnyelő burkolattal ellátott pinceszinten kerültek elhelyezésre.

Székesfehérvár vadonatúj csarnoka mindezek mellett bekapcsolódott a város közösségi közlekedésébe, így könnyen elérhető a belvárosból is: a 24-es és a 37-es autóbusz járat közvetlenül érinti az Alba Arénát, de a 22-es autóbusszal is megközelíthető.

Cím: 8000, Székesfehérvár, Rozmaring u. 13.
Telefonszám: +36 22 511 320
Szabadulószoba: A kapitány titkai

Szabadulószoba: A kapitány titkai

A város egyik újdonsága a Hiemer-ház pincéjében kialakított történelmi tematikájú szabadulószoba, ahol a történelmi játéktérben "hűvösre kerül" mindenki, aki izgalmas történelmi és logikai kalandozásra vágyik! 


Egy szabadulószoba, ahol a játék tart fogva

A játéktér visszarepít a múltba, amikor hosszú, kitartó ellenállás után Alba Regia végül megroppan a megállíthatatlan török csapatok túlereje alatt. A mészárlást túlélő tisztek maroknyi csoportját a fogságba hurcolt Wathay Ferenc kapitány fogadószobájába zárják, míg sorsukról döntés nem születik. A történelem eme pontjáig minden a megtörténtek szerint alakul a játéktérben is - Wathay Ferenc végvári vitéz, festő, énekszerző ugyanis egy ideig Székesfehérvár alkapitánya volt, miután 1602-ben egy időre sikerült visszaszerezni a várost a török uralom alól. Ám a fehérvári vár elestekor tiszttársaival együtt szorult helyzetbe került… Ezen a ponton azonban a játékosoknak lehetőségük van újrajátszani a történelmet. Wathay több mint négyszáz éve ugyan megsebesült, majd török fogságba került, de itt, a Hiemer-ház hűvös pincéjében a szabadulni vágyó kalandoroknak van hatvan percük arra, hogy megtalálják a szabadulás útját. Ám ehhez fel kell fedniük a rejtvényekkel teli szoba titkait… Vajon melyik tárgy, részlet, titkos jel lesz a segítségükre? Mi az az üzenet, amit ha megfejtenek, sikerül továbbjutniuk? A festmény a falon? A kovácsoltvas ládika? Vagy a gyertya? Ha a kirakós minden darabkája a helyére kerül, Wathay titkait is megfejtettük…

Játékinformációk:

A játék maximum 5 fő részére ideális, a lejátszáshoz 1 óra áll a csapatok rendelkezésére. A játék során a csapatokat a játék ejti rabul, fizikailag nem zárjuk be a kalandorokat.

Részvételi díj:

9000 Ft/csapat

A játék a szabad kapacitás függvényében, előzetes bejelentkezéssel vehető igénybe.

Regisztráció:

Tourinform Iroda

Székesfehérvár, Oskola u. 2-4.

22/537 261

szabaduloszoba@szekesfehervar.hu

Fontos tudnivalók:

A lefoglalt időpont előtt kérjük, hogy legkésőbb 15 perccel érkezzen meg a Tourinform Irodába.

Kérjük, a játék során tartsa szem előtt a következőket:

  1. A játéktérben elhelyezett tárgyak, eszközök segítségével valamennyi feladvány megoldható. A játék során kívülről bevitt tárgy (kés, lámpa, szerszám stb.) használata felesleges - és tilos.
  2. Saját vagy mások testi épségét veszélyeztető tárgyat a játéktérbe bevinni tilos.
  3. 14 év alatti játékos csak 18 év feletti felnőtt kíséretében vehet részt a játékban.
  4. A játéktérben alkoholos befolyásoltság vagy tudatmódosító szer hatása alatt álló személy nem tartózkodhat.
  5. Nyílt láng használata és a dohányzás az épület egészében tilos.
  6. A játéktérben található berendezési tárgyak és díszletek rongálása anyagi kártérítési kötelezettséggel jár.

A játéktérben biztonsági kamera található.

Szabadulószoba információ       Facebook oldal

Cím: 8000 Székesfehérvár, Oskola u. 2-4.
Email: idegevezetes@szekesfehervar.hu
Telefonszám: +36 22 537 261