Fehérvári Advent
2024. december 01. - 2024. december 22.
Az ünnepi díszbe öltözött belvárosban a négy adventi hétvégén karácsonyi hangulatú programok szórakoztatják a járókelőket, a hétköznapokon pedig a város óvodásai, kisiskolásai adnak műsort az adventi színpadon, délutánonként a város adventi naptárából egy-egy vers, mese, vagy dal formájában.
A forralt bor illatú vásári forgatagot képeskönyvbe illő installációk színesítik, a város karácsonyfája körül kisvonat zakatol.
A programok ingyenesek, a belépődíjas rendezvényeket jeleztük.
A szervezők fenntartják a jogot a programváltoztatásra.
ÁLLANDÓ PROGRAMOK
Mesebeli gőzös a város karácsonyfája alatt december 1–23. között:
- hétköznapokon 16–19 óra között, valamint az Adventi színpadon zajló délelőtti gyermekműsorok ideje alatt
- szombaton és vasárnap 16–20 óra között.
Meglepetés minden napra – élő adventi naptár december 1-től 23-ig 17.30-kor a Városháza ablakaiban
Néhány éve már, hogy a fehérváriaknak van közös, városi adventi naptáruk: december elsejétől minden nap más- más meglepetés várja a belvárosban járókat. A fényekkel mesebelivé varázsolt Városháza ablakaiban színészek, énekesek, zeneiskolások, sportolók és mások nyújtják át az aznapi, lélekmelengető ajándékot. Jöjjenek el, találkozzunk december 1. és 23. között minden nap este fél hatkor a Városháza előtt!
Karácsonyi csodák utcája a Vasvári Pál utcában
Édes-mézes Fehérvár – mézeskalács város a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ (SZKKK) aulájában
Illatos, édes és a miénk, hiszen fehérvári családok, baráti társaságok és közösségek vettek részt a mézeskalácsból épült város házainak elkészítésében, díszítésében. A házak az SZKKK felhívására készültek, a várost december 2–23. között lehet megtekinteni az SZKKK aulájában, hétköznapokon 9–20 óra között, szombatonként 12–20 óra között.
Fotópontok a Városház téren – a városi rendezvények idején mindig népszerűek a fotópontok: az itt készült képeket szívesen viszik haza, küldik tovább a családok.
A város iskolásainak és óvodásainak műsora az Adventi színpadon hétköznapokon 9.30–12.30 óra között
Nyitott Városháza – hétköznapokon 9–18 óra között megtekinthető a Szent Korona, az országalma és a koronázási kard hiteles másolata
„XXII. Betlehemi szép csillag” adventi kézműves kiállítás a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban november 30-tól december 22-ig, hétfőtől szombatig 10–17 óráig és vasárnap 15–18 óra között.
Adventi vásár november 22-től 2025. január 1-ig a Belvárosban
RÉSZLETES PROGRAM
November 29., péntek
19.00 XXX. Adventi hangverseny – Közreműködik: Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar, Nemzeti Férfikar (Karigazgató: Riederauer Richárd), Kodály Zoltán Általános Iskola Gyermekkara (Karigazgató: Feke Mariann), Füredi Nikolett (szoprán), Fehér Adrienn (alt), Rezsnyák Róbert (bariton), Tóth Marcell (zongora), vezényel: Ruff Tamás őrnagy (Szent István király-székesegyház, Arany János utca 9.)
November 30., szombat
10.00–19.00 Jótékonysági és kézműves vásár (Püspöki Palota, Adventi udvar)
11.00 XXII. Betlehemi szép csillag pályázat és kiállítás megnyitója. A kiállítás december 22-ig tekinthető meg, hétfőtől szombatig 10.00–17.00 óráig, vasárnap 15.00–18.00 óráig (Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház, Liszt F. u. 1.)
14.00–16.15 Ötletműhely: Adventikoszorú-készítő workshop (Székesfehérvári Egyházmegyei Látogatóközpont, Lakatos u. 7.) (Belépődíjas)
A különleges foglalkozáson személyre szabott koszorú készíthető, amely meghittséget hoz otthonunkba a várakozás időszakában. A foglalkozás után Spányi Antal megyés püspök megáldja az elkészült koszorúkat az Adventi udvarban. A foglalkozás 25 fős maximum létszámhoz és regisztrációhoz kötött. Jelentkezni november 22-ig lehet az info@szenteknyomaban.hu e-mail címen.
16.30 Adventi gyertyagyújtás Spányi Antal megyés püspök adventi gondolataival, a színpadon a Székesfehérvári Egyházmegye katolikus iskolásainak adventi műsora. Spányi Antal megyés püspök az első adventi gyertyagyújtás alkalmával megáldja a családok adventi gyertyáit, amelyeket szétosztanak a jelenlévők között. (Püspöki palota, Adventi udvar)
16.30, 17.20 és 18.00 Adventi fényvonat – A feldíszített városnéző fényvonaton ülve, ünnepi dallamok kíséretében, puha plédbe burkolózva megcsodálhatjuk az ünnepi díszbe öltözött város különleges fényeit a Várkörúton és a Zichy-liget körül. Az utazás ideje fél óra. (Belépődíjas, indulás a Városház térről, jegyvásárlás: Tourinform iroda, Oskola utca 2–4., részletek: www.fehervarneked.hu/reszletek/adventi-fenyvonat-hu)
December 1., vasárnap
17.30 Élő adventi naptár – meglepetés minden napra (Városháza ablakai)
17.45 Kisangyalok kara (Adventi színpad, Városház tér)
Tíz iskola közel négyszázötven diákja énekel idén a Kisangyalok karában az első vasárnapon, a gyertyagyújtás előtt. Az adventi gyerekkórus ötlete a Fricsay-díjas Hartyáni Mária énektanártól származik: a városban jól ismert, ma már nyugdíjas zenepedagógus kezdeményezése támogatásra talált, így születhetett meg a hagyományos adventi program. A résztvevő iskolák: Hétvezér Általános Iskola, a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI, a Székesfehérvári Kossuth Lajos Általános Iskola, a Munkácsy Mihály Általános Iskola, a II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, a Széna Téri Általános Iskola, a Táncsics Mihály Általános Iskola, a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola, a Tóvárosi Általános Iskola, valamint a Zentai Úti Általános Iskola. A karnagy Polgár Zoltánné, a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI tanára, a dalokat Cserta Balázs hangszerelte.
18.00 A város adventi koszorúján Cser-Palkovics András polgármester és Spányi Antal megyés püspök gyújtja meg az első gyertyát, majd a polgármester Lengyel Zsófi esélyegyenlőségi referenssel közösen kapcsolja fel az ünnepi fényeket (Adventi színpad, Városház tér)
18.10 Malek Andi Soulistic (Adventi színpad, Városház tér)
Ünnepek előtt minden szívnek szüksége van feltöltődésre. Mi más lehetne a leghitelesebb zenei világ erre, mint a gospel lélekemelő hangja. Malek Andrea Máté Péter-, Artisjus és Emerton díjas énekesnő-színésznő és Jáger Bandi zongorista, zeneszerző, producer együttműködéséből jött létre 2016-ban a Malek Andi Soulistic zenekar. A produkcióban kulcsfontosságú szerepet játszik az örömzene és a hit, ahogyan a gospelnek is ezek a támpillérei. A Soulistic cím a lélek és a zene közötti szoros kapcsolatra utal. Az énekesnő összetéveszthetetlen hangja és a zongorista zenei vezető friss és izgalmas zenei látásmódja, valamint a fantasztikus jazz-zenészekből álló zenekar muzsikája bearanyozza az ünnepünket. A koncerten olyan ismert dallamok csendülnek fel, mint az Oh Happy Day, a Have Yourself a Merry Little Christmas, a Let It Snow vagy az Amazing Grace.
A zenekar tagjai: Malek Andrea (ének), Jáger Bandi (zongora), Orbán György (bőgő), Radics Máté (dob)
Ajánljuk még erre a napra:
10.00–19.00 Jótékonysági és kézműves vásár (Püspöki Palota, Adventi udvar)
11.00 Az elcserélt ajándékok – interaktív élőzenés, izgalmas Mikulásváró műsor gyermekeknek, családoknak (Igéző, Basa utca 1.) (Belépődíjas)
Év végi hajrá van a Mikulásgyárban, így még a Mikulás Főközpont manóinak is be kell szállniuk a csomagolásba ahhoz, hogy időben végezzenek, és ehhez a néző gyerekeket is „kiképzik” egy-egy manó részfeladat megoldására. Ajándékcsomagolás közben azonban egyre furcsább dolgok történnek: elcserélt ajándékokra, gyanús levelekre bukkannak… A manók gyanút fognak, és a közönség kismanóinak segítségével nyomozásba kezdenek, hogy kiderítsék, ki áll az elcserélt ajándékok, és rossz szándékok mögött. Nagy az izgalom, hogy mindez időben kiderül-e, hiszen hamarosan megérkezik a Mikulás, és addigra mindennek rendben kell lennie… A Mikulás csomagot is ad a gyermekeknek. Jegyrendelés: +3622/790-758, igezo2014@gmail.com, illetve a www.facebook.com/igezo oldalon
14.15 XII. Újszövetség Maraton (Vörösmarty Színház, Fő utca 8.)
Advent első vasárnapján, december elsején a Vörösmarty Színház ismét megrendezi az Újszövetség Maratont, immár tizenkettedik alkalommal. A négy evangéliumból gondosan összefésült szövegrészek olvasásával Jézus életét idézik meg a felolvasók. A színpadon a felolvasások között a Vox Mirabilis Kamarakórus, valamint a Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium diákjainak műsorát hallhatják.
A felolvasás alatt a színház előcsarnokában kézműves foglalkozással várják az érdeklődőket. A foglalkozásokat a társulat művészei vezetik: Ballér Bianka, Kiss Diána Magdolna, Kerkay Rita és Németh Mariann.
A legkisebbeknek Mesesarokkal is kedveskednek a kávézóban, ahol a színház művészei óránként olvasnak fel történeteket, meséket. 14.30-kor Ballér Bianka, 15.30-kor Závodszky Noémi, 16.30-kor Kerkay Rita, 17.30-kor Kiss Diána Magdolna mesél a gyerekeknek.
Információ és bibliaolvasási időpontfoglalás hétfőtől péntekig a színház előcsarnokában lévő jegyértékesítő pultnál, valamint a 22/503-503-as telefonszámon. Információ, szabad időpontok: www.vorosmartyszinhaz.hu/ujszovetseg-maraton
16.30, 17.20 és 18.00 Adventi fényvonat – A feldíszített városnéző fényvonaton ülve, ünnepi dallamok kíséretében, puha plédbe burkolózva megcsodálhatjuk az ünnepi díszbe öltözött város különleges fényeit a Várkörúton és a Zichy-liget körül. Az utazás ideje fél óra. (Belépődíjas, indulás a Városház térről, jegyvásárlás: Tourinform iroda, Oskola utca 2–4., részletek: www.fehervarneked.hu/reszletek/adventi-fenyvonat-hu)
December 2., hétfő
17.30 Élő adventi naptár – meglepetés minden napra (Városháza ablakai)
December 3., kedd
17.30 Élő adventi naptár – meglepetés minden napra (Városháza ablakai)
Ajánljuk még erre a napra:
17.00 Muzikális bestiák – könyvbemutató és beszélgetés Bősze Ádámmal a zeneirodalom különleges lényeiről. (Vörösmarty Mihály Könyvtár, Olvasóterem, Oskola utca 7. fsz.)
A népszerű rádiós, televíziós műsorvezető és zenetörténész második kötetének középpontjában törpék, angyalok, boszorkányok, szárnyas lovak, főnixmadarak, rémlények és hegyi szellemek állnak. Az est végén könyvvásárlási és dedikálási lehetőség várja az érdeklődőket.
18.00 A Vox Mirabilis Kamarakórus adventi koncertje (Viktória Központ, Erzsébet út 20.)
December 4., szerda
17.30 Élő adventi naptár – meglepetés minden napra (Városháza ablakai)
Ajánljuk még erre a napra:
9.00, 10.30, 12.00 Szőnyi Erzsébet: A didergő király – gyermekoratórium. Közreműködnek: Endrész Ferenc operaénekes és a város általános- és középiskolásaiból válogatott gyerekszereplők, vezényel: Juhász Bence (PartiTúra ifjúsági sorozat) (Technika Háza, Rákóczi u. 25.) (Belépődíjas, jegyek: arso.jegy.hu)
16.00 Pedagógus klub – nemcsak pedagógusoknak! Angyalkás kirakó és kavics betlehem készítése (Vörösmarty Mihály Könyvtár, Pedagógiai részleg, Oskola utca 7. II. em.)
17.30 A Vox Mirabilis Kamarakórus adventi koncertje (Aranybulla Könyvtár, Köfém ltp. 1.)
December 5., csütörtök
9.30–9.50 Belvárosi Brunszvik Teréz Óvoda Bóbita csoportja: Várjuk a karácsonyt (Adventi színpad, Városház tér)
10.05–10.20 Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda 2. évfolyama: Utazás a karácsony körül (Adventi színpad, Városház tér)
10.30–10.50 Zentai Úti Általános Iskola 3. a és 3. b osztálya: Mikulásváró (Adventi színpad, Városház tér)
11.00–11.10 Napsugár Óvoda 6. számú csoportja: A három fenyőfa (Adventi színpad, Városház tér)
17.30 Élő adventi naptár – meglepetés minden napra (Városháza ablakai)
Ajánljuk még erre a napra:
9.00, 10.30, 12.00 Szőnyi Erzsébet: A didergő király – gyermekoratórium. Közreműködnek: Endrész Ferenc operaénekes és a város általános- és középiskolásaiból válogatott gyerekszereplők, vezényel: Juhász Bence (PartiTúra ifjúsági sorozat) (Technika Háza, Rákóczi u. 25.) (Belépődíjas, jegyek: arso.jegy.hu)
16.00–20.00 Hintón jár a Mikulás – Feketehegy-Szárazréten több helyen is megáll lovashintójával a Mikulás, a segédje szaloncukrot oszt, és énekel a gyerekekkel. (Közösségi Központ – Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvar, Farkasvermi út 2.)
December 6., péntek
16.00–19.00 Mikulás a Belvárosban – a nagyszakállú játékokkal, ajándékokkal, zenés műsorral várja a gyerekeket a Városház téri Adventi színpad előtt
A programot a Szabad Színház Az elcserélt ajándékok című interaktív műsora indítja. A történet a Mikulásgyárban játszódik, ahol az ünnep közeledtével óriási a hajtás – ezért aztán a Mikulás Főközpont manóinak is be kell szállniuk a csomagolásba ahhoz, hogy időben végezzenek, így aztán a közönség soraiban lévő gyerekeket is „kiképzik” egy-egy manó részfeladat megoldására. Ajándékcsomagolás közben azonban egyre furcsább dolgok történnek: elcserélt ajándékokra, gyanús levelekre bukkannak. A manók gyanút fognak, és a közönség kismanóinak segítségével nyomozásba kezdenek, hogy kiderítsék, ki áll az elcserélt ajándékok és rossz szándékok mögött… Nagy az izgalom, hogy mindez időben kiderül-e, hiszen nemsokára betoppan a Mikulás.
A Mikulás 17 órakor érkezik a Városház térre, az ajándékosztás után elindul Fő utcai sétájára.
A hagyományos manóképző feladatok idén sem hiányozhatnak az eseményről: ajándékszállítás, hógolyódobálás, fenyőszlalom, „csomagot a kéménybe”, virgácsküldés, verstanulás szerepel a délután programjában. Folytatódnak a bejegyzések a tavaly elkészült és megnyitott Mikulás Emlékkönyvbe: a könyvbe minden jó gyerek neve bekerülhet, akik teljesítik a manópróba feladatait. A könyv évről évre megmarad, így sok év múlva lapozgatva kedves emlék lehet a mai gyerekek és szüleik számára.
17.30 Élő adventi naptár – meglepetés minden napra (Városháza ablakai)
Ajánljuk még erre a napra:
9.00, 10.30, 12.00 Szőnyi Erzsébet: A didergő király – gyermekoratórium. Közreműködnek: Endrész Ferenc operaénekes és a város általános- és középiskolásaiból válogatott gyerekszereplők, vezényel: Juhász Bence (PartiTúra ifjúsági sorozat) (Technika Háza, Rákóczi u. 25.) (Belépődíjas, jegyek: arso.jegy.hu)
15.00–19.00 Találkozz a Mikulással Maroshegyen! – A korábbi évekhez hasonlóan idén is bejárja Maroshegy utcáit a Mikulás. A Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár épülete elől indul a hintó, amely ünnepi dallamokkal és szaloncukorral érkezik az utcákba, hogy a nagyszakállú több helyen is fogadja a gyerekek énekét, köszöntését. (Maroshegy utcái)
17.00–20.00 Mikulásváró (Kisfaludi Közösségi Ház, Székesfehérvár–Kisfalud, Könyves Kálmán u. 10/a)
17.00–19.30 Öreghegyi Mikulás – 17.00 A Mikulás titkos segítője – a Batyu Színház előadása, 17.40 Fotózási lehetőség a hintón érkező Mikulással, 18.30 A Mikulás elindul öreghegyi körútjára (Öreghegyi Közösségi Ház, Fiskális út 93.)
17.00 Társasjátékozás „kifulladásig” a Bunnyhog Games csapatával és a Székesfehérvári Társasjáték Klubbal (Aranybulla Könyvtár, Köfém ltp. 1.)
December 7., szombat
10.00–10.30 Székesfehérvári Munkácsy Mihály Általános Iskola 1. és 2. évfolyama: Harang csendül, ének zendül (Adventi színpad, Városház tér)
17.30 Élő adventi naptár – meglepetés minden napra (Városháza ablakai)
Ajánljuk még erre a napra:
10.00–19.00 Jótékonysági és kézműves vásár (Püspöki Palota, Adventi udvar)
10.00–12.00 „Bejgli” adventi kreatív stúdió – Florárium készítő workshop (Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ, Fürdő sor 3.) (Belépődíjas, jegyvásárlás: www.fehervariprogram.hu/jegy)
10.00 Szőnyi Erzsébet: A didergő király – gyermekoratórium. Közreműködnek: Endrész Ferenc operaénekes és a város általános- és középiskolásaiból válogatott gyerekszereplők, vezényel: Juhász Bence (PartiTúra ifjúsági sorozat) (Technika Háza, Rákóczi u. 25.) (Belépődíjas, jegyek: arso.jegy.hu)
10.00 Fenyőlegenda – papírszínházi előadás játékkal, beszélgetéssel a szeretet erejéről (Vörösmarty Mihály Könyvtár, Gyermekrészleg, Oskola utca 7. I. em.)
14.00–16.15 Ötletműhely: Mézeskalács-díszítés, egyedi faház festés és Mikulásvárás (Székesfehérvári Egyházmegyei Látogatóközpont, Lakatos u. 7.) (Belépődíjas)
Csodás délután, tele kreativitással és ünnepi meglepetésekkel. Díszítsünk együtt, és köszöntsük a Mikulást! A foglalkozás 25 fős maximum létszámhoz és regisztrációhoz kötött. Jelentkezni november 29-ig lehet az info@szenteknyomaban.hu e-mail címen.
16.00 Szupermikulás – spanyol-angol-kanadai animációs film, 88 perc, 2024 (6) (Barátság mozi, III. Béla király tér 1.) (Belépődíjas, jegyek: https://musor.baratsagmozi.hu – adventi családi kedvezménnyel is)
17.00 és 17.45 Adventi fényvonat – A feldíszített városnéző fényvonaton ülve, ünnepi dallamok kíséretében, puha plédbe burkolózva megcsodálhatjuk az ünnepi díszbe öltözött város különleges fényeit a Várkörúton és a Zichy-liget körül. Az utazás ideje fél óra. Belépődíjas, indulás a Városház térről, jegyvásárlás: Tourinform iroda, Oskola utca 2–4., részletek: www.fehervarneked.hu/reszletek/adventi-fenyvonat-hu)
17.00–01.00 Mikulás táncház – 17.00 Kézműves foglalkozás: karácsonyfadísz készítése fonalból, 18.00 Nótás Mikulás – népi gyermekjátszó Kneifelné Laczkó Kriszta vezetésével, 19.00 Mikulásváró csikóbál az ARTE ARAMI Töpörtyű csoportjával, 20.00 Felcsíki tánctanítás, 21.00–01.00 Táncházi mulatság a Galiba zenekarral, házigazda: Németh Gergő (Táncház, Malom utca 6.) (Belépődíjas, jegyek: jegy.artefolk.hu)
19.00–22.00 Mikulás Rock and Roll Party – The Shades koncert (Öreghegyi Közösségi Ház, Fiskális út 93.) (Belépődíjas, jegyvásárlás: www.fehervariprogram.hu/jegy)
19.00 „Harmatozzatok” – a Vox Mirabilis Kamarakórus karácsonyváró hangversenye (Jézus Szíve templom, Rákóczi utca 32.)(Belépődíjas, támogató jeggyel)
December 8., vasárnap
17.30 Élő adventi naptár – meglepetés minden napra (Városháza ablakai)
17.35 Vox Mirabilis Kamarakórus (Adventi színpad, Városház tér)
A Vox Mirabilis Kamarakórus ma Magyarország legaktívabb, legkreatívabb együtteseinek egyike. Nevüket határon túl is ismerik, zenei minősítésük: Ars Magna diploma. Az együttes összetartó, fizikálisan kemény teherbírású, mentálisan erős közösség, ahol együtt valósul meg a művészeti és a lelki élmény, így a kórustagoknak és a kórusvezetőnek szoros közösségi kapcsolata van egymással. Szolgálat – szeretet – egyetértés – ez új dimenziót és még nagyobb értéket ad a koncerteknek.
2018-ban Székesfehérvár Önkormányzata a „Pro Cultura Albae Regiae” díjjal fejezte ki köszönetét az elmúlt évek kimagasló művészi tevékenységéért. Ugyanabban az évben a Magyar Kórusok Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége Tanácsadó testülete szakmai díját vették át, melyet a zenei élet legkiválóbb képviselői nyerhetnek el. 2020-ban elsőként vehették át a Miniszterelnökség újonnan alapított Értékteremtő Közösségekért díját, 2021-ben „A lélek öröme” I. Országos Online Kórustalálkozó és Verseny győztesei lettek, 2022-ben a Pueri Cantores International nemzetközi egyház zenei szervezet tagjaivá fogadta az együttest. 2023-ban a Pápalátogatás programjának kiemelt kórusa voltak, és abban az évben Aranyember-díjat kaptak az együttes kiváló zenei teljesítménye és a bajba jutottaknak elsők között nyújtott támogatás elismeréséül, majd Grand Prix nagydíjat nyertek a Czestohowai Nemzetközi Kórusversenyen. 2024-ben Fesztiválkórus minősítést nyertek.
A kórus művészeti vezetője, karnagya Zemlényi Katica, a KOTA Felnőtténekkari Szakbizottságának elnöke, aki Csengőszó és Fricsay Richárd zenei díjban részesült, 2021-ben elnyerte a Magyar Kultúra Lovagja címet is.
18.00 A város adventi koszorúján Bencze András lelkész és Törő Gábor országgyűlési képviselő gyújtja meg a második gyertyát (Adventi színpad, Városház tér)
18.10 Éliás Gyula Jr. adventi koncertje (Adventi színpad, Városház tér)
Éliás Gyula, vagy ismertebb nevén Éliás JR a magyar Barry White-ként is ismert, Artisjus- és Gundel Művészeti Díjas énekes zeneszerzőnek több lemeze és toplistás slágere jelent meg. A Fehérvári Adventre összeállított repertoárja gondoskodik a közönség ünnepi hangulatáról: műsorában elhangzik többek között a Hallelujah, George Michael ismert karácsonyi dalának feldolgozása „Lesz minden” címmel és még rengeteg varázslatos dal. Ismert slágerei (Jól vagyok, Kacsamadár, Funky Groove, Úgy lennék) mellett közkedvelt feldolgozások is felcsendülnek.
Ajánljuk még erre a napra:
10.00–19.00 Jótékonysági és kézműves vásár (Püspöki Palota, Adventi udvar)
10.00–17.00 Advent a Rác utcában – karácsonyfa díszítő és ajándékkészítő kézműves foglalkozások többféle technikával, mézeskalács sütése, díszítése, lucabúza vetése (Kézművesek Háza, Rác utca 27.) (Hozzájárulás az anyagköltséghez: 1000 Ft/fő)
11.00 A karácsonyi titok – a Szabad Színház mesejátéka (Igéző, Basa utca 1.) (Belépődíjas)
„A koboldok az óra mögött laktak. Az emberek közül senki sem sejtette, hogy él ott valaki. Az órában egy aprócska szobácska volt, amelyben az egész család kényelmesen elfért, az óra hátlapjának rögzítő csavarjánál pedig kiválóan lehetett kukucskálni.” Izgalmas és megható karácsonyi történet, egy régi-régi legenda újraéledése. Jegyrendelés: +3622/790-758, igezo2014@gmail.com, illetve a www.facebook.com/igezo oldalon
16.30, 17.20 és 18.00 Adventi fényvonat – A feldíszített városnéző fényvonaton ülve, ünnepi dallamok kíséretében, puha plédbe burkolózva megcsodálhatjuk az ünnepi díszbe öltözött város különleges fényeit a Várkörúton és a Zichy-liget körül. Az utazás ideje fél óra. (Belépődíjas, indulás a Városház térről, jegyvásárlás: Tourinform iroda, Oskola utca 2–4., részletek: www.fehervarneked.hu/reszletek/adventi-fenyvonat-hu)
December 9., hétfő
17.30 Élő adventi naptár – meglepetés minden napra (Városháza ablakai)
Ajánljuk még erre a napra:
10.30 Adventi kis csodák – irodalmi délelőtt és kézműveskedés: adventi novellák felolvasása, adventi koszorú készítése papírból és üvegből (Zsolt Utcai Tagkönyvtár, Zsolt utca 34.)
December 10., kedd
17.30 Élő adventi naptár – meglepetés minden napra (Városháza ablakai)
December 11., szerda
9.30–9.50 Hosszúsétatéri Óvoda 1-es számú Katica csoportja: Ha itt a tél… (Adventi színpad, Városház tér)
10.00–10.15 Árpád Úti Óvoda Nyuszi csoportja: Csilingelő csengettyűk (Adventi színpad, Városház tér)
10.30–11.00 Árpád Úti Óvoda Vízivárosi Tagóvodájának Napraforgó csoportja: Karácsonyi hangolódás (Adventi színpad, Városház tér)
11.05–11.30 Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola Tagintézményének 2. a osztálya: A karácsony csodája (Adventi színpad, Városház tér)
11.35–11.45 Ligetsori Óvoda Palotavárosi Tagóvodájának Katica csoportjának karácsonyváró műsora (Adventi színpad, Városház tér)
12.00–12.10 Felsővárosi Általános Iskola 2. a osztálya: Felsőváros Csillagai (Adventi színpad, Városház tér)
17.30 Élő adventi naptár – meglepetés minden napra (Városháza ablakai)
Ajánljuk még erre a napra:
14.00 Nyugdíjasok Karácsonya – Kállay Bori, Kiss Zoltán, Csengeri Attila, Teremi Trixi és Szeles József zenés műsora musical- és operettslágerekkel, közreműködik a Rátonyi Róbert Színház tánckara (Alba Regia Sportcsarnok, Gáz utca 19.)
17.00 A MART gyöngyös és szövő csoportjának közös bemutatkozó kiállításának megnyitója (Aranybulla Könyvtár, Köfém ltp. 1.)
17.00 Lelkifröccs – Vas Márta biblioterápiás foglalkozása adventi, karácsonyi történetekkel (Budai Úti Tagkönyvtár, Budai út 44-46.)
17.00 Mécsestartó készítése – anya-lánya kézműves foglalkozás Sörös Veronika fazekassal. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, regisztráció: szena@vmk.hu vagy +3622/313-045 (Széna Téri Tagkönyvtár, Széna tér 16.)
December 12., csütörtök
9.30–9.45 Rákóczi Utcai Óvoda Maci csoportja: Karácsonyi készülődés – „Süssünk, süssünk valamit!” (Adventi színpad, Városház tér)
10.00–10.20 Tolnai Utcai Óvoda 5. (Csibe) csoportja: Advent fényei (Adventi színpad, Városház tér)
10.30–10.45 Hosszúsétatéri Óvoda Tóvárosi Tagóvodájának Pillangó csoportja: Decemberi csoda (Adventi színpad, Városház tér)
11.00–11.20 Felsővárosi Óvoda Süni csoportja: Betlehembe jer pajtás! (Adventi színpad, Városház tér)
11.30–11.50 Székesfehérvári II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 4. a és 4. b osztályai: Lost Xmas Gifts (Adventi színpad, Városház tér)
17.30 Élő adventi naptár – meglepetés minden napra (Városháza ablakai)
Ajánljuk még erre a napra:
19.00 A jelen hangjai II. – Színes hangok – Kérdezd a zeneszerzőt! – az Alba Regia Szimfonikus Zenekar kortárs sorozata. Műsor: Brandenburg Ádám: Elégia (ősbemutató), Furák Péter: Fúvósötös – a Zeneakadémia zeneszerző versenyének különdíjas darabja, Vajda Gergely: Messiaen sírja, Oláh Patrik: Új mű – ősbemutató, Tihanyi László: 4 Intermezzo Eötvös Péter 80. születésnapjára. Vezényel: Horváth Balázs, házigazda: Dobri Dániel (Helyőrségi Klub, Malom utca 2.) (Belépődíjas, jegyek: arso.jegy.hu)
December 13., péntek
10.00–10.15 Székesfehérvári Gyöngyvirág Óvoda Cica csoportja: „Szeretetről szóljon” (Adventi színpad, Városház tér)
10.30–10.55 Ligetsori Óvoda 4. (Halacska) csoportja: A kisfenyő álma (Adventi színpad, Városház tér)
11.00–11.25 Székesfehérvári Vörösmarty Mihály Általános Iskola: Karácsonyi történet – Szép karácsony, rád várunk! (Adventi színpad, Városház tér)
11.35–11.50 Székesfehérvári Vasvári Pál Általános Iskola 5. évfolyama: Karácsonyi népdalok (Adventi színpad, Városház tér)
17.30 Élő adventi naptár – meglepetés minden napra (Városháza ablakai)
Ajánljuk még erre a napra:
16.30 A Bátor Jankó mesecsoport adventi foglalkozása ovisoknak és kisiskolásoknak. Információ és jelentkezés: Fazekas Éva +3670/547-9211 szovomadar.mesemuhely@gmail.com (Aranybulla Könyvtár, Köfém ltp. 1.)
December 14., szombat
17.30 Élő adventi naptár – meglepetés minden napra (Városháza ablakai)
Ajánljuk még erre a napra:
10.00–19.00 Jótékonysági és kézműves vásár (Püspöki Palota, Adventi udvar)
14.00–16.15 Ötletműhely: Ajándékozz egészséget karácsonyra! (Székesfehérvári Egyházmegyei Látogatóközpont, Lakatos u. 7.) (Belépődíjas)
Készítsünk együtt természetes alapanyagokból készült, gyógyhatású ajándékokat! Interaktív workshop, finom kóstolókkal és sok hasznos tanáccsal. A foglalkozást Lencsés Rita fitoterapeuta tartja. A foglalkozás 25 fős maximum létszámhoz és regisztrációhoz kötött. Jelentkezni december 6-ig lehet az info@szenteknyomaban.hu e-mail címen.
14.00 Varrjunk együtt rénszarvast! – kézműves foglalkozás felnőtteknek Somogyi Irén vezetésével (Széna Téri Tagkönyvtár, Széna tér 16.)
14.30 Karácsonyi készülődés: karácsonyi díszek origami technikával Sziliné Molnár Klára vezetésével (Mészöly Géza Utcai Tagkönyvtár, Mészöly Géza utca 1.)
11.00 A karácsonyi titok – a Szabad Színház mesejátéka (Igéző, Basa utca 1.) (Belépődíjas)
„A koboldok az óra mögött laktak. Az emberek közül senki sem sejtette, hogy él ott valaki. Az órában egy aprócska szobácska volt, amelyben az egész család kényelmesen elfért, az óra hátlapjának rögzítő csavarjánál pedig kiválóan lehetett kukucskálni.” Izgalmas és megható karácsonyi történet, egy régi-régi legenda újraéledése. Jegyrendelés: +3622/790-758, igezo2014@gmail.com, illetve a www.facebook.com/igezo oldalon
15.00 Niko, a rénszarvas – Az északi fényen túl – finn animációs film, 86 perc, 2024 (6) (Barátság mozi, III. Béla király tér 1.) (Belépődíjas, jegyek: https://musor.baratsagmozi.hu – adventi családi kedvezménnyel is)
16.00–18.00 Betlehemes játékok – az Apolló Színház előadása (Felsővárosi Közösségi Ház, Havranek József utca 27.) (Belépődíjas, jegyvásárlás: www.fehervariprogram.hu/jegy)
16.00 és 18.00 Nyitott Városháza – vezetett bejárás dr. Cser-Palkovics András polgármesterrel és Kulcsárné Németh Mariann idegenvezetővel. Regisztráció »
A székesfehérvári Városháza az egyik legjelentősebb barokk épület Magyarországon. Főépülete évszázadok óta otthont ad a város sorsáról döntő gyűléseknek és egyéb kiemelkedő eseményeknek, ezért igen fontos politikai és kulturális jelentőséggel bír Székesfehérvár életében. Emeletén a Szent Korona, a koronázási kard és az országalma hiteles másolatai, valamint Aba-Novák Vilmos és Kontuly Béla szekkói láthatók. Az ingyenes sétán turnusonként legfeljebb 50 fő vehet részt.
16.00–19.00 Adventi hangulat – Adventi kézműves foglalkozás a Csurgó zenekar Üdvözlégy kis Jézuska című koncertjével (Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ, Fürdő sor 3.)
16.30, 17.20 és 18.00 Adventi fényvonat – A feldíszített városnéző fényvonaton ülve, ünnepi dallamok kíséretében, puha plédbe burkolózva megcsodálhatjuk az ünnepi díszbe öltözött város különleges fényeit a Várkörúton és a Zichy-liget körül. Az utazás ideje fél óra. (Belépődíjas, indulás a Városház térről, jegyvásárlás: Tourinform iroda, Oskola utca 2–4., részletek: www.fehervarneked.hu/reszletek/adventi-fenyvonat-hu)
17.00–20.00 Trüffel és swing – 17.00 Trüffel bonbon készítése, 18.00 Swing Ladies karácsonyi műsora (Öreghegyi Közösségi Ház, Fiskális út 93.) (Belépődíjas, jegyvásárlás: www.fehervariprogram.hu/jegy)
December 15., vasárnap
17.30 Élő adventi naptár – meglepetés minden napra (Városháza ablakai)
17.35 Lili és Miki Acoustic duó adventi koncertje (Adventi színpad, Városház tér)
Benedek Lili és Szabó Miklós 2020-ban alapította meg a Lili & Miki Acoustic duót. „A duót azzal a céllal álmodtuk meg, hogy újra érték legyen az élő zene. Szívesen kalandozunk a stílusok és különböző korszakok között, mutatva ezzel azt is, hogy a jó zene nem korosztály- vagy stílusfüggő” – vallják a zenészek, akik Voice&Piano műsorukat több éves hazai és nemzetközi tapasztalat alapján állították össze.
18.00 A város adventi koszorúján Jármi Zoltán szervezőlelkész és Vargha Tamás honvédelmi államtitkár gyújtja meg a harmadik gyertyát (Adventi színpad, Városház tér)
18.10 Feke Pál műsora (Adventi színpad, Városház tér)
A Junior Prima és Artisjus díjas magyar színész, énekes Magyarország egyik legismertebb musicalszínésze: több mint hetven musical és rockopera főszerepét játszotta el. Az ország szeretetét és az országos ismertséget az István, a király rockopera címszerepével nyerte el 2008-ban. Magyarország számos szakmai és közönségdíját magáénak tudhatja: Az év musicalszínésze, Az év könnyűzenei előadója és A város kedvence díjak nyertese. Többszörös aranylemezes előadó, televíziós show-műsorok állandó közreműködője, számos vidéki színház mellett a Budapesti Operettszínház, a Madách Színház és a József Attila Színház vendégművésze. Tizennyolc éves kora óta folyamatosan színpadon van, eljátszotta a világ musicalirodalmának legnagyobb szerepeit. Huszonkét évesen – a világon eddig talán legfiatalabbként – eljátszotta az egyik legnehezebb szerepet, Webber Jézus Krisztus Szupersztárjának címszerepét a Szegedi Dóm Téren.
Ajánljuk még erre a napra:
10.00–19.00 Jótékonysági és kézműves vásár (Püspöki Palota, Adventi udvar)
10.00–17.00 Advent a Rác utcában – karácsonyfa díszítő és ajándékkészítő kézműves foglalkozások többféle technikával, mézeskalács sütése, díszítése, lucabúza vetése (Kézművesek Háza, Rác utca 27.) (Hozzájárulás az anyagköltséghez: 1000 Ft/fő)
11.00 Egy kis karácini csoda – a Szabad Színház bábelőadása (Igéző, Basa utca 1.) (Belépődíjas)
Az ódon Cin-cin kastély lakói karácsonyhoz készülődnek. A kastély feledékeny ura Lord Cincin el is indul a könyvtárszobába a nagy sajtgyémántért, hogy előkészítse azt az ünnepi estére. Sajtgyémánt nélkül ugyanis nincs ünnep az egereknél, hiszen – a hagyomány szerint – a gyémántot mindenkinek meg kell dörzsölnie az ünnep éjszakáján ahhoz, hogy teljesüljön a karácsonyi kívánsága. A gyémántot azonban elnyeli a kastély, így aztán veszélybe kerül az egerek boldog karácsonya… Jegyrendelés: +3622/790-758, igezo2014@gmail.com, illetve a www.facebook.com/igezo oldalon
19.00 Diótörő – családi mesebalett két felvonásban a Székesfehérvári Balett Színház előadásában (Vörösmarty Színház, Fő utca 8.) (Belépődíjas)
A karácsonyi mesevilágban életre kelnek a babák, mesefigurák és a Diótörő is, aki hercegként Marikával a hópelyhek táncát követve eljut a kristálypalotába, ahol káprázatos ünnepséggel, látványos spanyol, kínai, keleti és orosz táncokkal fogadják őket, és eltáncolják a darab talán legismertebb részletét, a Rózsakeringőt is. (Jegyek: vorosmartyszinhaz.jegy.hu)
16.30, 17.20 és 18.00 Adventi fényvonat – A feldíszített városnéző fényvonaton ülve, ünnepi dallamok kíséretében, puha plédbe burkolózva megcsodálhatjuk az ünnepi díszbe öltözött város különleges fényeit a Várkörúton és a Zichy-liget körül. Az utazás ideje fél óra. (Belépődíjas, indulás a Városház térről, jegyvásárlás: Tourinform iroda, Oskola utca 2–4., részletek: www.fehervarneked.hu/reszletek/adventi-fenyvonat-hu)
December 16., hétfő
17.30 Élő adventi naptár – meglepetés minden napra (Városháza ablakai)
Ajánljuk még erre a napra:
15.00–19.00 Jótékonysági és kézműves vásár (Püspöki Palota, Adventi udvar)
15.00 és 19.00 Diótörő – családi mesebalett két felvonásban a Székesfehérvári Balett Színház előadásában (Vörösmarty Színház, Fő utca 8.) (Belépődíjas)
A karácsonyi mesevilágban életre kelnek a babák, mesefigurák és a Diótörő is, aki hercegként Marikával a hópelyhek táncát követve eljut a kristálypalotába, ahol káprázatos ünnepséggel, látványos spanyol, kínai, keleti és orosz táncokkal fogadják őket, és eltáncolják a darab talán legismertebb részletét, a Rózsakeringőt is. (Jegyek: vorosmartyszinhaz.jegy.hu)
17.30 Meseföldrajz Csóka Judittal, magyar mesékkel (Széna Téri Tagkönyvtár, Székesfehérvár, Széna tér 16.)
December 17., kedd
17.30 Élő adventi naptár – meglepetés minden napra (Városháza ablakai)
Ajánljuk még erre a napra:
15.00–19.00 Jótékonysági és kézműves vásár (Püspöki Palota, Adventi udvar)
December 18., szerda
9.30–9.45 Székesfehérvári Németh László Általános Iskola Napraforgó Gyermekszínjátszó Csoportja: Móra Ferenc: A didergő király (Adventi színpad, Városház tér)
10.00–10.10 Tóvárosi Általános Iskola 3. évfolyama: A téli világ (Adventi színpad, Városház tér)
10.20–10.50 Székesfehérvári Széna Téri Általános Iskola 2. évfolyama: 1. Harangozós téli dalok, 2. Döbrögi karácsonya (Adventi színpad, Városház tér)
11.00–11.30 Székesfehérvári István Király Általános Iskola 3. évfolyama: A karácsony akkor szép… (Adventi színpad, Városház tér)
17.30 Élő adventi naptár – meglepetés minden napra (Városháza ablakai)
Ajánljuk még erre a napra:
15.00–19.00 Jótékonysági és kézműves vásár (Püspöki Palota, Adventi udvar)
15.00 és 19.00 Diótörő – családi mesebalett két felvonásban a Székesfehérvári Balett Színház előadásában (Vörösmarty Színház, Fő utca 8.) (Belépődíjas, jegyek: vorosmartyszinhaz.jegy.hu)
A karácsonyi mesevilágban életre kelnek a babák, mesefigurák és a Diótörő is, aki hercegként Marikával a hópelyhek táncát követve eljut a kristálypalotába, ahol káprázatos ünnepséggel, látványos spanyol, kínai, keleti és orosz táncokkal fogadják őket, és eltáncolják a darab talán legismertebb részletét, a Rózsakeringőt is.
19.30 Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar karácsonyi koncertje (Budai úti Református Templom, Budai út 113.) (Belépődíjas, jegyek: arso.jegy.hu)
Műsor: Respighi: Három Boticelli-kép – A háromkirályok imádása, Rossini: Sinfonia al Conventello, Vaughan-Williams: Fantázia egy Thomas Tallis-témára, Willcocks: Five Christmas Carols, Gárdonyi Zsolt: Karácsonyi szvit, Iván Gábor: Ó, gyönyörű szép titokzatos éj, Sulyok Imre: Karácsonyi dallamok – Pásztorok, pásztorok / Mennyből az angyal / Csendes éj. Közreműködnek: Primavera Kórus, Ars Musica Kórus, Alba Regia Vegyeskar, Vox Mirabilis Kamarakórus, vezényel: Dobszay Péter
December 19., csütörtök
9.30–9.45 Maroshegyi Óvoda Alma csoportja: Betlehem felé (Adventi színpad, Városház tér)
10.00–10.15 Hétvezér Általános Iskola 2. c osztálya: Karácsonyt várva (Adventi színpad, Városház tér)
10.20–10.35 Hétvezér Általános Iskola Dúdoló kiskórusa: Messze cseng a bűvös hang (Adventi színpad, Városház tér)
10.45–11.00 Tolnai Utcai Óvoda Sziget Utcai Tagóvodájának Nyuszi csoportja: Kiskarácsony, nagykarácsony… (Adventi színpad, Városház tér)
11.10–11.30 Napsugár Óvoda Nefelejcs Tagintézményének 5. csoportja: Az erdei karácsony (Adventi színpad, Városház tér)
17.30 Élő adventi naptár – meglepetés minden napra (Városháza ablakai)
Ajánljuk még erre a napra:
15.00–19.00 Jótékonysági és kézműves vásár (Püspöki Palota, Adventi udvar)
18.00 Pinokkió – családi mesebalett egy felvonásban a Székesfehérvári Balett Színház előadásában (Pelikán Fészek, Kossuth utca 15.) (jegyek: vorosmartyszinhaz.jegy.hu)
Az emberré lett fabáb, Pinokkió kalandos története egy olyan tanmese, amelyet a világon szinte mindenhol ismernek, felnőttek és gyerekek egyaránt. A történet ihlette kortárs táncszínházi mű ugyancsak olyan szórakoztató, egyúttal elgondolkodtató tanmese minden korosztály számára Alapvető emberi tulajdonságokat vesz górcső alá, miközben alapvető emberi értékek fontosságára mutat rá. Pinokkió kalandos története, a táncszínház erőteljes kifejező ereje által elevenedik meg. A tánc-mese üzenete: emberré lenni és embernek maradni, minden körülmények között.
December 20., péntek
17.30 Élő adventi naptár – meglepetés minden napra (Városháza ablakai)
Ajánljuk még erre a napra:
15.00–19.00 Jótékonysági és kézműves vásár (Püspöki Palota, Adventi udvar)
December 21., szombat
17.30 Élő adventi naptár – meglepetés minden napra (Városháza ablakai)
Ajánljuk még erre a napra:
10.00–19.00 Jótékonysági és kézműves vásár (Püspöki Palota, Adventi udvar)
10.00–12.00 „Bejgli” adventi kreatív stúdió – Bőr kistáska és neszeszer készítő workshop Szerencses Gabóval (Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ, Fürdő sor 3.) (Belépődíjas, jegyvásárlás: www.fehervariprogram.hu/jegy)
10.00 Ringató Horváth Irmával (Vörösmarty Mihály Könyvtár, Gyermekrészleg, Oskola utca 7. I. em.)
A Magyar Örökség-díjas Gróh Ilona által életre hívott foglalkozások célja, hogy oldott, szeretetteli légkörben megismertessék a kisgyermekes szülőkkel a zenei nevelés lehetőségeit, a szülők és a gyerekek átéljék a közös éneklés és játék élményét. Horváth Irma is azok közé tartozik, akik a 2024-es évben rendszeresen színesítették a könyvtár programpalettáját – az idei utolsó alkalommal meghitt, ünnepváró hangulatban számít a kisgyermekes családokra egy vidám, dalolós-mondókázós délelőttön.
14.00–16.15 Ötletműhely: Készítsünk együtt makramé karácsonyfadíszeket! (Székesfehérvári Egyházmegyei Látogatóközpont, Lakatos u. 7.)
Töltsünk együtt egy kreatív délutánt, és készítsük el saját, stílusos makramé díszeinket, hogy a karácsonyfánk igazán egyedi legyen! A foglalkozást Kiss Virág tartja. A foglalkozás 25 fős maximum létszámhoz és regisztrációhoz kötött. Jelentkezni december 13-ig lehet az info@szenteknyomaban.hu e-mail címen.
15.00–19.00 Karácsonyváró – gasztro ajándékcsomag készítése trüffelgolyókkal, teakeverékekkel, fűszerekkel; társasjáték-bemutató, 4 állomásos ügyességi játék, szabadulószoba, mesesarok (Közösségi Központ – Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvar, Farkasvermi út 2.)
16.00 Szupermikulás – spanyol-angol-kanadai animációs film, 88 perc, 2024 (6) (Barátság mozi, III. Béla király tér 1.) (Belépődíjas, jegyek: https://musor.baratsagmozi.hu – adventi családi kedvezménnyel is)
16.30, 17.20 és 18.00 Adventi fényvonat – A feldíszített városnéző fényvonaton ülve, ünnepi dallamok kíséretében, puha plédbe burkolózva megcsodálhatjuk az ünnepi díszbe öltözött város különleges fényeit a Várkörúton és a Zichy-liget körül. Az utazás ideje fél óra. (Indulás a Városház térről, jegyvásárlás: Tourinform iroda, Oskola utca 2–4., részletek: www.fehervarneked.hu/reszletek/adventi-fenyvonat-hu)
December 22., vasárnap
17.30 Élő adventi naptár – meglepetés minden napra (Városháza ablakai)
17.35 Alba Regia Vegyeskar (Adventi színpad, Városház tér)
Az Alba Regia Vegyeskar története több mint száz évre nyúlik vissza, a kórus jogelődje az 1892-ben alapított Déli Vasúti Dalárda, amely 1949-ben alakult MÁV Vegyeskarrá. Az Alba Regia nevet 1971-ben vette fel a kórus, amely a legendás karnagy, Kneifel Ferenc vezetésével már a következő évben megszerezte az első országos minősítést. A színvonalas műsorok, az itthoni elismerések nyomán számos külföldi meghívásnak is eleget tettek az elmúlt évtizedekben. A kilencvenes évek elején az Alba Regia egyesült az Ikarus Kórussal, azóta a Fricsay-díjas Kneifel Imre vezeti a vegyeskart, amelyet 2000-ben hivatalosan is hangversenykórussá minősítették. Repertoárjukon a zeneirodalom kiemelkedő művei szerepelnek. Rendszeres résztvevői a hangversenybérlet-sorozatok koncertjeinek, a városi rendezvényeknek, a Zenei Világnapon tartott előadásoknak.
18.00 A város adventi koszorúján Cser-Palkovics András polgármester és Spányi Antal megyés püspök gyújtja meg a negyedik gyertyát (Adventi színpad, Városház tér)
18.10 Four Fathers a capella énekegyüttes adventi műsora (Adventi színpad, Városház tér)
A Four Fathers Énekegyüttes 1995 őszén alakult. Előadásuk a capella, azaz hangszeres kíséret nélküli. Először csak a maguk és kollégáik szórakoztatására énekelgettek, majd miután látták, hogy amit csinálnak, az másoknak is örömet okoz, kiléptek a nagyközönség elé. Repertoárjukban a 20-as, 30-as évek Amerikájának zenéje, az úgynevezett „Barbershop Style”, világslágerek, magyar slágerek feldolgozásai és spirituálék szerepelnek.
Az együttes tagjai: Boros Sándor (tenor, szájkürt, taps, fütty, ováció), Mukli Gyula (tenor, szájzongora, torokgitár, fogcintányér), Batki László (bariton, szájcselló, ajakszaxofon, nyelvdob), Frech’ Zoltán (basszus, szájbőgő, pofatuba, garatharson)
Ajánljuk még erre a napra:
10.00–19.00 Jótékonysági és kézműves vásár (Püspöki Palota, Adventi udvar)
11.00 Sven Nordqvist: Pettson karácsonya – mesejáték (Igéző, Basa utca 1.) (Belépődíjas)
Végre megenyhült egy kicsit az idő! Az öreg Pettson már napok óta el szeretett volna menni vásárolni, de eddig olyan hideg volt, hogy még az orrát sem akaródzott kidugni a házból. Most pedig itt állt egy nappal szenteste előtt, és szinte semmi ennivalója nem akadt otthon. Ez volt az utolsó alkalma, hogy bevásároljon, nem is beszélve arról, hogy még ki kellett vágnia a fenyőfát, meg kellett sütnie a mézest, és mindent szépen el kellett rendeznie az ünnepre.
Findusz macska előkereste a karácsonyfatalpat, és az orrát az ajtónak dörgölve alig várta, hogy végre elinduljanak – és ekkor megtörtént a baj: Pettson kificamítja a bokáját… Findusz elkeseredik: hogyan lesz karácsonyfa, sütemény, ajándékozás és szenteste? De a karácsony csodája ezúttal sem marad el, és a mese végére minden jóra fordul… Jegyrendelés: +3622/790-758, igezo2014@gmail.com, illetve a www.facebook.com/igezo oldalon
16.00–20.00 Adventi évzáró – betlehemes műsor (Kisfaludi Közösségi Ház, Székesfehérvár-Kisfalud, Könyves Kálmán utca 10/A.)
16.30, 17.20 és 18.00 Adventi fényvonat – A feldíszített városnéző fényvonaton ülve, ünnepi dallamok kíséretében, puha plédbe burkolózva megcsodálhatjuk az ünnepi díszbe öltözött város különleges fényeit a Várkörúton és a Zichy-liget körül. Az utazás ideje fél óra. (Belépődíjas, indulás a Városház térről, jegyvásárlás: Tourinform iroda, Oskola utca 2–4., részletek: www.fehervarneked.hu/reszletek/adventi-fenyvonat-hu)