Mol Aréna Sóstó

Mol Aréna Sóstó

A Videoton FC Székesfehérvár első számú labdarúgóklubja. A csapat színei a piros és a kék, hazai mérkőzéseit a Sóstói stadionban játssza. 2018. novemberében adták át az új stadiont a focirajongók nagy örömére.

A mai stadion helyén már a második világháborút követő időkben labdarúgópálya működött, 1948-tól 1950-ig, illetve 1959 és '62 között itt bonyolították a fehérvári csapatok nb1-es mérkőzéseit. A stadion építése 1963-ban kezdődött és négy éven át tartott. Az építkezésre a városi üzemek adományaikkal, Székesfehérvár lakosai pedig munkaerejükkel segítették a stadion felépültét. Az új pálya felavatására 1967. szeptember 20-án került sor. A nyitómérkőzést a VT Vasas és a Rot-Weiss Erfurt játszotta. A mérkőzés 2-3-as vendég sikerrel zárult. A Sóstói stadion a maga korában magas színvonalú műszaki létesítménynek számított.

Az 1970-es években folytatódott a stadion építése, ekkor készültek el a kapuk mögött lévő lelátókanyarok. Ezek a fő lelátóval ellentétben nem egy saját terhét viselő betonszerkezetként épültek meg, hanem a pálya két végén felhalmozott földrakásokon.1978-ban telepítették az esti világítást lehetővé tevő kandelábereket. A szocialista korszak utolsó nagy modernizációja 1982-ben zajlott le.

A Sóstói az ezredfordulóra magyar viszonylatban nagy, de elavult stadionnak számított. Az egyik legnagyobb magyar városként Székesfehérvár is bekerült az első Orbán-kormány által elindított stadionrekonstrukciós programba. A felújítást siettette, hogy a stadionnak szerepet szántak a 2008-as (majd később a 2012-es) EB-pályázatban is. A rekonstrukció 2002-ben kezdődött el, a következő két évben épült fel a teljesen új főlelátó. Az új létesítményt úgy alakították ki, hogy az az UEFA szigorú elvárásainak is megfeleljen, igaz az EB-pályázatok sorozatos bukása miatt a fejlesztések a későbbiekben nem folytatódtak. 2010-ben a Videoton jó bajnoki szereplése nyomán bővítették a VIP-szektort és valamennyi szektorban székeket szereltek fel, hogy a stadion a nemzetközi mérkőzések során minél több nézőt fogadhasson.

Cím: 8000 Székesfehérvár, Csíkvári u. 10.
Email: titkarsag@videotonfc.hu
Telefonszám: +36 22 379 493