Szemléletformáló programok a Depóniával

Szemléletformáló programok a Depóniával

"Gyűjts helyesen szelektíven, a többit már mi intézzük!"
A gyermekek és a felnőttek is betekintést nyerhetnek a hulladékgazdálkodás világába, a környezetünk tisztaságáért folytatott tevékenységükbe.


A Depónia Nonprofit Kft.-ről:

A MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt.megbízásából a DEPÓNIA Nonprofit Kft. látja el az Észak-Dunántúli régióban, 266 település hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenységét. Alapelvünk a környezet hulladék által okozott terhelésnek minimalizálása, szennyezésének elkerülése, a hulladékok keletkezésének megelőzése, a képződő-és lerakott hulladék mennyiségének csökkentése. Kiemelten fontos számunkra a környezettudatosság minél szélesebb körben való elterjesztése, ezért olyan rendezvényeket, edukációs tevékenységet szervezünk, melyek a körforgásos gazdaságot, a környezetvédelmet és a fenntarthatóság kialakítását hivatottak segíteni.



A programok célja:

Szemléletformáló programjaikon keresztül a gyermekek és a felnőttek is betekintést nyerhetnek a hulladékgazdálkodás világába, a környezetünk tisztaságáért folytatott tevékenységükbe. Megértsék, hogy milyen fontos részét képezi életünknek a hulladék, hiszen mindannyiunk közös ügye a tiszta környezet érdekében szükséges szemléletváltás és az, hogy a keletkező hulladékot a megfelelő módon kezeljük.

Szemléletformáló programok:

Tematikus szemléletformáló előadás keretein belül, interaktív formában mutatják be társaságuk működését, a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenységüket, továbbá egyéb specifikus témákat. Játékokon és különböző szemléletformáló kisfilmjeiken keresztül mélyítik el az átadott ismeretanyagot. A hulladékkezelő központ bemutatása egy telepbejárás formájában történik, ahol kollégáik felügyeletével a résztvevők megismerhetik telep működését és a különböző hulladékgazdálkodási folyamatokat.

Három előadás téma közül lehet választani, de a csoport igénynek megfelelően, egyedileg is össze tudják állítani a programot (pl. világnapok, témahetek, ünnepek, pályaorinteciós napok stb.)

  • Általános: cégbemutató, szolgáltatásaik (települési vegyes hulladékgyűjtés, szelektív hulladékgyűjtés, konyhai bio- és élelmiszerhulladék gyűjtés, zöldhulladékgyűjtés, komposztálás, DRS hulladék)

  • Hulladékmegelőzés, csomagolásmentesség

  • Ételpazarlás és bio hulladék


Program időtartama: kb. 2-3 óra

Programon résztvevők létszámkorlátja: 10 – 40 fő

Program helyszíne: Székesfehérvár-Csala Pénzverővölgyi Hulladékkezelő Központ Oktatóterem és Telep
(Megközelíthető: gépjárművel és Székesfehérvárról a 26C helyi buszjárattal)

A programon való részvétel díjmentes, de jelentkezéshez kötött!





Korcsoportok:

  • Öko kalandorok (3-6. évfolyamosok)
  • Zöld generáció (7-12. évfolyamosok)
  • Re-Formák (felnőttek 18-30 évesek)
  • Öko-Őrzők (felnőttek 31-99 évesek)


Jelentkezés feltételei:

Részvételi szándékukat a tervezett érkezés előtt minimum 7 nappal írásban szíveskedjenek jelezni a szemleletformalas@deponia.hu email címre. A jelentkezéseket minden esetben visszaigazolják! A Társaság által visszaigazolt jelentkezés tekinthető érvényesnek! A telephelyre utazást egyénileg kérjük leszervezni. Felhívjuk a jelentkezők figyelmét, hogy Társaság ételt, italt nem tud a foglalkoztatások során biztosítani. Amennyiben szükséges, hozzanak magukkal, melyet a kisebb szünetek beiktatásakor elfogyaszthatnak. A részvétel alkalmával időjárásnak megfelelően szükséges öltözni, a zárt cipő használata kötelező!

Amennyiben a programokon mégsem tudnak részt venni, kérjük lemondási szándékukat a lefoglalt időpont
előtt minimum 24 órával írásban a szemleletformalas@deponia.hu e-mail címen jelezni szíveskedjenek.

A szemléletformáló foglalkozások működő telephelyen történnek, így kérik a pedagógusok/kísérők segítségét a gyerekek felügyeletében.


Kapcsolat:

Dorozsmai Dávid - PR asszisztens (+36 70/ 643-8570)
Budai Dóra - PR vezető (+36 70/ 669-9717; szemleletformalas@deponia.hu)

DEPÓNIA Nonprofit Kft.
8000 Székesfehérvár-Csala, Pénzverővölgy, Hrsz: 020087/8
www.deponia.hu