Máté Bence kiállítás és előadás

Máté Bence kiállítás és előadás

Másfél éves Covid szünet után újra nyílik Máté Bence nagy sikerű természetfotó kiállítása Székesfehérváron!
Nagy szeretettel várunk benneteket augusztus 27. és szeptember 26. között a szabadtéri kiállításon, a Városház téren.

Szeptember 26-án pedig Bence "Vértelen vadászat" című előadását láthatják az érdeklődők az Alba Regia Sportcsarnokban.
Aki kíváncsi, miként lett egy pusztaszeri „problémás” diákból a világ legsikeresebb természetfotósa, ne mulassza el a szórakoztató előadását sem!  

Alkotásaival Bence az összes földrészt meghódította, és minden természetfotós számára feltette kis hazánkat a világ térképére. Legeredményesebb versenyzőként első helyen áll a BBC fotós pályázat összes ranglistáján, továbbá ő az egyetlen, aki az ifjúsági és a felnőtt mezőnyben is megkapta a természetfotósok Oszkárjaként számon tartott díjat.
Az előadás kivételes lehetőséget kínál arra, hogy a közönség személyesen is megismerkedjen ezzel a végtelenül rokonszenves fiatalemberrel, és elképesztő akciófotóin keresztül rácsodálkozzon hazánk páratlanul gazdag vadvilágára.

Előadásai egy modern kivitelezésű, hatalmas, ingyenes, kültéri kiállítássorozatra épülnek, amelyet 2021-ben kizárólag Székesfehérváron csodálhat meg a hazai közönség.
Humoros történetei tanulságos, egyben vidám élményt nyújtanak az egész családnak.

A rendezvény, az akkor aktuálisan érvényben levő szabályok betartásával lesz látogatható.

Jegyvásárlás: https://www.jegy.hu/program/mate-bence-vertelen-vadaszat-termeszetfotok-kulisszatitkai-a-vilag-korul-125995/738443