Fesztiválnyitány

Fesztiválnyitány
Dramatikus történelmi játék táncosokkal, zenészekkel – Bemutatkoznak az új óriásbábok: IV. Béla és Szent Margit – Látványos fényshow az Országalmánál

Szereplők: IV. Béla: Juhász Illés Árpád-házi Szent Margit: Varga Lili Batu kán: Szabó Miklós Bence Béla herceg: Csengey Márton Krónikás: Strasszer Domonkos

Közreműködnek az Avar Horda ütősei, a Székesfehérvári Balett Színház, az Alba Regia Táncegyüttes és a Megadance Székesfehérvári Táncszínház egyesület táncosai, valamint a Koronázási Ünnepi Játékok óriásbábjai

Koreográfusok: Egerházi Attila, Majoros Róbert és Rovó Tamás

Animáció: Falvay Miklós

Zenei vezető: Cserta Balázs

Írta és rendezte: Matuz János

(Esőhelyszín, módosított programmal: Városháza, Díszterem)

Színpompás, látványos megnyitóval kezdődik 2019. augusztus 9-én, pénteken 20.30-kor a Székesfehérvári Királyi Napok tizenkét napos rendezvénysorozata. Az idei évben IV. Béla király koronázása áll az ünnepi események középpontjában: a tatárjárást követően rá hárult az elnéptelenedett ország újjáépítésének feladata, ezért a hálás utókor a „második honalapító” nevet adta neki. Az ő fordulatokban gazdag életének néhány eseménye elevenedik meg a megnyitó színpadán szóban, képben, táncban.

A megnyitó szerves részét képezi a királyi óriásbábok nagy népszerűségnek örvendő felvonulása, amely idén még látványosabbnak ígérkezik a Rovó Tamás vezette Megadance Táncstúdió közreműködése által. A tatárjárás nagy ütközete, a muhi csata is táncképekben jelenik meg a Székesfehérvári Balett Színház és az Alba Regia Táncegyüttes táncosainak előadásában. IV. Béla szerepében Juhász Illés színművészt láthatjuk, Szent Margitot Varga Lili színművésznő személyesíti meg, Batu kánt Szabó Miklós Bence, a fiatal Béla herceget Csengey Márton alakítja, a darab krónikása Strasszer Domonkos lesz. A középkori történet modern képi világát Falvay Miklós alkotja meg, a megnyitó zenei vezetője Cserta Balázs. A harci ritmusokat az Avar Horda ütősei biztosítják.

A megnyitón fontos szerep jut a két újonnan elkészült, IV. Béla királyt és lányát, Szent Margitot ábrázoló óriásbábnak is. Kép és hang, szó és dallam, fény és árnyék kavalkádja lesz ez a megnyitó, mely visszavezet bennünket a középkor erőtől duzzadó, színes, hangos, mégis ihletett és átszellemült világába.

A fesztivál nyitányát igényesen megkomponált, látványos fényjáték követi, melynek végén felgyulladnak a történelmi fények Székesfehérvár Fő utcáján, a Székesfehérvári Járásbíróság épületén pedig zenével kísért, különleges élményt adó 3D-s épületvetítés lesz, az este folyamán három alkalommal is: 3D-s épületvetítés // Székesfehérvári Járásbíróság

A Székesfehérvári Királyi Napok részletes programja hamarosan olvasható a https://kiralyinapok.szekesfehervar.hu/

Esemény weboldala

facebook oldal

Tartalom és képek forrása: www.teleelettel.hu