A szállodák is készülnek az újranyitásra

A szállodák is készülnek az újranyitásra

 Nagyon várja már a turizmus újraindulását a megyeszékhely szállodaipara, amely gyakorlatilag a nulláról kezdheti a vendégkör kialakítását. Nehezebb dolguk van a külföldi, üzleti szegmenst fogadó hoteleknek, míg a kisebb, családokat és hazai vendégeket váró vállalkozások jobban reménykedhetnek, hogy már a nyáron lesz rájuk – és így Székesfehérvárra is – kereslet.

 Május közepe a szállodaiparban körülbelül hetvenszázalékos foglaltsággal szokott működni, ami azt jelenti, hogy jelentős, de nem telt házas kapacitással lendülnek bele a nyárba. Nos, ez az arány idén, a világon szinte mindenhol körülbelül a nullával egyenlő. Így van ez Székesfehérváron is – legalábbis az általunk elért és megkérdezett szállodák, hotelek esetében. A fehérvári szállodaipari szereplők számára a mostani május közepe inkább arról szól, hogy felmérjék, mikor, milyen módon érdemes újranyitni ahhoz, hogy ne termeljen veszteséget a vállalkozás.

Van, aki kockáztat, más állásfoglalásra vár, s akad olyan is, aki kihasználva a soha hasonlóan hosszú zárvatartást, felújít. A kapuk újranyitásának időpontja azonban már közel van. A magyarok utazási kedve töretlen – mondta el kérdésünkre F. Szegő Krisztina, a Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője, utalva a turizmus újraindulása kapcsán eddig megfogalmazott általános előrejelzésekre. A Magyar Turisztikai Ügynökség megbízásából készült kutatás eredményeit elemezve elmondta: a vírus lecsengését követően a magyarok 51 százaléka tervez belföldi utazást, külföldit pedig a megkérdezettek 12 százaléka. Belföldön átlagosan 227 kilométer távolságra mennének a magyarok, és leginkább aktív szabadidős tevékenységeket szeretnének végezni. Egy másik felmérés szerint a többség – 53,3 százalék – 4–7 éjszakát töltene el a kiválasztott szálláshelyen, míg az 1–3 éjszakás pihenést a válaszadók 35,5 százaléka választja. A megkérdezettek előnyben részesítik azokat a helyeket, ahol nem kell tömeggel találkozniuk – vagyis amelyek csendes, nyugodt időtöltést és aktív programokat is kínálnak.
– Mi most próbálunk visszakerülni a vérkeringésbe – fogalmaz kérdésünkre Molnár Enikő, a Hotel Magyar Király értékesítési igazgatója. A hotel ugyanis a teraszok megnyitásának lehetőségét is kihasználta már, és megnyitotta a szálloda éttermének belvárosra néző teraszát. S mivel hétfőtől már a benti helyiségekben is fogadhatják a fogyasztó vendégeket, így terveik szerint élnek is a lehetőséggel, és nagyobb kapacitásra állítják a konyhát. De most csak a helyieket csábítják. A szállodában ugyanis még nincs élet. – Mivel főként külföldi üzletemberek szállásigényét szolgáltuk ki, ezért arra még nem számíthatunk, hogy ők érkeznek. Mindemellett a városi rendezvényekhez kötődően érkező vendégek összes foglalását is lemondták – fogalmaz az értékesítési vezető, aki nem titkolja, megviselte a szállodát az, hogy gyakorlatilag minden foglalást törölni kellett. A híreket folyamatosan figyelik, hogy a rendezvények, esküvők megtartását illetően milyen lehetőségeik lesznek a közeljövőben.
Ugyanezt teszi Ritter Judit is, a Szárcsa Hotel ügyvezetője: – Napról napra figyeljük az eseményeket – szögezi le, miközben nagy karbantartások zajlanak az épületben. Igyekeznek felkészülni az újraéledésre, minekután 1998-as nyitásuk óta egyszer voltak csupán zárva, akkor is csupán fél napra. – Mi az éttermet nyitjuk előbb, már a jövő hét végén. Mindenképpen megvártuk, hogy bent is nyitva lehessünk, a szeszélyes időjárás miatt ugyanis nem láttuk értelmét, hogy csak a teraszon fogadhassuk a vendégeket – tudjuk meg, ahogy azt is, hogy noha nem látják még a szállóvendégek érkezésének lehetőségét, de terveik szerint legkésőbb pünkösdre megnyitják a szállodát is. A helyzet bizonytalanságát az is jól mutatja, hogy vannak még kérdéses pontok, amelyek utánajárást igényelnek: ilyen például a wellnessrészleg megnyitása, azon belül is, hogy az élményfürdőt, a kinti és a benti részleget milyen módon és mikor nyithatják meg a vendégek előtt. – Ezzel kapcsolatosan állásfoglalást várunk.
A jó hír, hogy noha a vendégek érkezése a Szárcsában is nagyon bizonytalan – még a héten is nagyon sok lemondás érkezett –, mégis van érdeklődés. – Ha jönnének is, inkább csak egy hétvégére – teszi hozzá az ügyvezető, aki bevallja: nehéz lesz a vállalkozás számára az újranyitás, mert az elmúlt hónapok sok megszorítással és lemondással jártak.
Vannak hotelek, amelyek szintén csökkentett üzemmódban működnek, s van, amelyik teljesen elérhetetlen. Az üzleti vendégkört fogadó szállodák mellett azonban vannak még kisebb apartmanházak, panziók és szállók is, amelyek egyénenként eltérően reagáltak az újranyitással kapcsolatos lehetőségekre. A legtöbben továbbra is úgy vannak, ahogy az egyik nagynevű szálloda menedzsere fogalmazott: várakozó állásponton – de ugrásra készen. (forrás: FMH)