A székesfehérvári belváros is lassan újraéled

A székesfehérvári belváros is lassan újraéled
A legtöbb teraszos, kertes vendéglátóhely már kinyitott, a kávézók, cukrászdák, fagyizók remek kínálattal várnak. Az éttermek közül többen új fejlesztésekkel és a korábban bevezetett kiszállítás megtartásával indultak. 

Belvárosi hangulat, új élményekkel – gourmet csomag a fehérvári 67 Sigmában

Székesfehérvár éttermei a minőségi vendéglátásra tették le esküjüket, ilyen a 67 Sigma étterem is, amely, amint lehetett, megnyitotta kapuit a vendégek előtt. A tulajdonos, Lehrner Lóránt fontosnak tartotta, hogy lehetőségeikhez mérten segítsék a helyi, környékbeli termelőket is, ezért különleges ajánlattal rukkoltak elő az „ínséges” időszakban: gourmet csomagot állítottak elő azoknak az ínyenceknek, akik fogékonyak a minőségi, hazai ízekre. A lehetőség annyira bevált, hogy továbbra is elérhető. -  Nem indultunk a kiszállításos versenyben, mert a kiszolgálással, enteriőrrel együtt tartjuk a 67 Sigma élményt teljesnek. Csomagokat készítettünk, melybe a birtokunkról és helyi termelőktől származó alapanyagokból készült termékekből állítottunk össze egy-egy adagot. Most például hársfából, bodzából, mentából, rozmaringból készítettünk szörpöket, továbbá több megyei termelőtől vásároltunk alapanyagot, sajtot, mangalicát, pestókat, tepertőkrémet, szóval igazi termelői dolgokat. Sokan keresték és még ma is tartjuk, mert nagy sikere van.

- Kialakítottunk saját nyúlólakat a birtokon, valamint csirkéket fogunk nevelni. Ezeknek az előkészítésével foglalkoztunk az elmúlt két hónapban. A külföldi alapanyag források ugyanis egy időre megszűntek, így a sajátunkkal fogjuk ellátni a konyhai szükségletet. Ez a fajta többlábon állás adta a lehetőséget, hogy tartalékainkkal továbbéljünk ebben a nehéz helyzetben is. Előre megyünk, fejlesztünk, hogy minél jobb élményeket adhassunk a vendégnek.

- Az emberek ugyanis ki vannak éhezve az éttermi élményekre, ízekre. Az elején ugyan kicsit problémás volt, hogy csak teraszon lehetett leültetni a vendégeket, mert nagyon időjárásfüggő volt a dolog. De most már bent is fogadhatjuk a vendégeket, akik jönnek, ahogy a bejegyzések, foglalások is – mondta a tulajdonos. Apróbb változtatások történtek a 67 étlapján, június elején pedig már a nyári étlapot nyithatja ki a vendég. További újítás, hogy már vasárnap is nyitva vannak, és igazi, különleges branch reggelivel várják a betérőt.

Nem csak az autópályán haladóknak! Menü és a la carte az M7 Bistroban

Az átutazók, a külföldiek és Székesfehérvár ipari parkjainak dolgozói mind dicsérték az M7 Bistrot és éttermet, amely igazán változatos, és sokszínű étlappal, menüvel várta mindig a betérőket. Két hónapig voltak zárva, de most újra várják a vendégeket! Szakály Attila tulajdonos az elmúlt időszakban tervezgette a folytatást, s elvégeztek minden szükséges karbantartást, amire csak szükség volt. - Felkészültünk, a biztonságra és a vendégfogadásra is – mondja, hozzátéve, hogy például az éttermi dolgozók és a vendégek egészségét is védik – például plexiüveggel választották el a vendégteret a kiszolgáló résztől. – Fertőtlenítőszer van mindenhol, továbbá maszkot, kesztyűt hordunk – tudjuk meg. Csökkentett létszámmal ugyan tehát, de működnek. - Olyan légkezelő berendezésünk van, ami friss levegőt fúj be, s nem a belsőt keringeti. Ez szintén nagyon jó egészségmegőrzés szempontjából. Terveink szerint lent is kialakítunk kézmosókat, hogy több helyen legyen erre lehetőség.

Az M7 Bistro tehát újra nyitva, érdemes betérni hozzájuk most is!

A vendégek nem feledik a Bányató vendéglőt

A megszokott kellemes hangulat, házias ízek és páratlan fehérvári kilátás az öreghegyi bányatóra – ez a Bányató vendéglő legfőbb vonzereje, amely miatt újranyitásukat követően ismét egyre többen látogatnak el hozzájuk.

– Éltünk a terasznyitás lehetőségével, s amint lehetett, a belső térben is fogadtuk a vendégeket – mondja Bácskai Zsolt. – A vendégek hál’ istennek jönnek! 1998 óta pályán vagyunk, így jó érzés tudni, hogy nem felejtettek el bennünket – teszi hozzá. A Bányató tehát töretlenül halad tovább, de egy ideig még rövidített nyitva tartással. Hétfőtől csütörtökig délután 16 óráig vannak nyitva, péntektől vasárnapig pedig már 19 óráig. Júniustól pedig a szokott rend szerint szeretnék fogadni a vendégeket. Az esküvőket sem mondták le sokan, derült ki, a legtöbben elnapolták, áttették őszre vagy a következő évre. Most érdemes náluk is foglalni, érdeklődni vagy csak elkölteni egy kellemes tóparti ebédet Fehérvár egyik legszebb panorámájú teraszán!

Nem unatkoztak a bEat séfjei – kihívták kollégáikat egy jó kis főzésre

Érdekes módon vészelték át a zárva tartás időszakát a székesfehérvári bEat étteremben. A modern felfogású, magas színvonalú vendéglátóhely kreatív ötlete páratlannak bizonyult, szinte országos szinten is: – Létrehoztunk egy séf kihívást, amit a mi szakácsaink kezdtek. Készítettek egy videót, amelyen elkészítenek egy ételt és kihívták máshol dolgozó kollégáikat, sőt, vendégeket is. Így készült számos online videó a témában – mondja Kaszás Péter üzletvezető, aki szerint az elmúlt hónapokat könnyebb volt átvészelni, mint ami most jön. Éppen ezért ők is a helyi lehetőségekre koncentrálnak, és hazai termelők alapanyagaiból készített séfajánlatokat kínálnak. Jelenleg 15 ételből lehet választani. - Akik szeretik az újdonságokat, azok örülni fognak! – mondja. Ahogy minden étteremben, úgy itt is maszkban, gumikesztyűben dolgoznak, és folyamatos a fertőtlenítés, másfél méteres az asztaltávolság. A bEat fogadja már foglalásokat a nagyobb rendezvényekre, s várja hétköznap is az éhes vendégeket.  – Bízom benne, hogy hamarosan visszatér hozzánk mindenki, aki szereti a bEat megszokott magas minőségét!

Rendezvények, a la carte és menü – a Diófa és a Kiskakas is újra várja a vendégeket

Váratlanul érte a turizmus-vendéglátás szektort a drasztikus kereslet csökkenés. Gyakorlatilag néhány nap alatt 70 százalékkal csökkent a kereslet az éttermek iránt a járvány kezdetén, s most közel ugyanilyen kiesést élnek meg az újranyitott vendéglátóhelyek. Székesfehérvár legjobb éttermei azonban igyekeznek és abban bíznak, hogy a megszokott magas minőség visszahozza a vendégeket. Így van ez a Diófa étterem és a Kiskakas vendéglő esetében is. Madler László üzletvezető hangsúlyozta: a Diófában az a la carte fogyasztás, valamint az előre lefoglalt rendezvények a jellemzőek, erre biztosítanak lehetőséget ismét az érdeklődőknek. A Kiskakas vendéglőben pedig a menü és az a la carte fogyasztás lehetősége adott továbbra is. Most még mindkét helyen a vendégek kedvencei az elérhetőek, de érdemes minél gyakrabban ellátogatni hozzájuk, mert a kínálat az igényekhez szabottan folyamatosan bővül! Mindkét hely Székesfehérvár méltán kedvelt étterme, ahol a gasztroélmény mellé biztos minőség is jár.