XXII. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál

XXII. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál

2017. augusztus 13. - 2017. augusztus 17.

Vidám táncos forgatag az illusztris barokk kori belvárosban és a fesztivál központjában, a Malom utcai Táncházban. Az Alba Regia Táncegyüttes mellett a világ minden tájáról érkező csoportok látványos felvonulása és műsora után akár együtt is rophatjuk velük esténként a Fesztiválligetben!

Fáklyás felvonulással, szabadtéri előadásokkal, utcazenével, nemzetközi folkestekkel, gasztronómiai bemutatókkal, gyermekprogramokkal, táncfilm-vetítésekkel indítja el a vidám táncos forgatagot. Változatos programok várnak mindenkire a belvárosban és a fesztivál központjában, a Zichy ligetben és a Malom utcai Táncházban. A szórakoztatásról a világ minden tájáról érkező tánccsoportok és az 1949 óta működő, a Fölszállott a páva tehetségkutató műsor legjobb vidéki előadónak szóló különdíját elnyerő Alba Regia Táncegyüttes gondoskodik.

S ha már tánc: persze, hogy ebben az évben is eljön Fehérvárra a világ! Az idei Nemzetközi Néptáncfesztivál már a 22. a sorban. Finn, bosnyák, grúz, mallorcai, török, nepáli és algír táncosok, zenészek érkeznek, kiegészülve egy szibériai orosz és egy burját csoporttal, akik mellett a Fitos Dezső Társulat táncjátékának, no meg a vendéglátó Alba Regia táncosainak tapsolhat a közönség a Fő utcai felvonuláson, a színpadon és a Táncházban.

Nemzetközi Néptáncfesztivál programja
Népművészeti Fesztivál programja