Varkocs György várkapitány szobra

Varkocs György várkapitány szobra

A régi várfal kváderköveiből épített talapzaton, az egykori vizesárkot jelképező szökőkút szélén áll Varkocs György egykori várkapitány szobra, aki a város 1543. évi ostrománál halt hősi halált, miután – a legenda szerint – a várvédők bezárták előtte a várkaput.

470 évvel ezelőtt, szeptember 3-án esett el a hős várvédő, Varkocs György és csapata a török ellen folytatott várvédő küzdelemben.
Szulejmán szultán 1543. augusztus végén vezette seregét Székesfehérvár alá, amelyet mintegy 5-6 ezer főnyi sereg próbált védeni. A város polgárai gazdag városukat féltve a visszavonuló védőcsapatok előtt bezárták a vár kapuit, így Varkocs György és serege a Budai kapu hídja előtt halt hősi halált szeptember 3-án. A török aztán megszegte a szabad elvonulásra vonatkozó ígéretét és leszámolt a magyarok lakta várossal.
A város védelmében hősi halált halt sziléziai várkapitány emlékére 1938-ban állított szobrot Székesfehérvár.
A szobor Erdei Dezső alkotása, mely a 2013-as Szent István Emlékév tiszteletére megújult.