A templom első említése 1031-ből származik. A háromhajós, négytornyú épület 1543-ig a magyar királyok koronázó temploma volt, a középkorban 38 magyar királyt koronáztak itt. A tragikusan hirtelen elhunyt Szent Imrét apja, az államalapító Szent István király, a saját nyughelyének építtetett bazilikában temettette el. Később 14 magyar király és számos királyi családtag talált itt örök nyughelyet. Itt tartották az országgyűléseket, itt volt a királyi trón, itt őrizték az ország kincstárát, az állami levéltárat, a koronát, a jogart, a kardot és a palástot. 1601-ben felrobbant, majd köveit a XVIII. sz-ban fokozatosan elhordták az új építkezéshez. Az 1862-ben elkezdett ásatások a mai napig tartanak. A terület kialakítására, feltárására és bemutatására 1938-ban, Szent István halálának 900 éves évfordulója alkalmából került sor. A ma is látható mauzóleum és árkádsor Lux Géza tervei szerint épült. Itt kapott helyet az a szarkofág is, mely Szent István földi maradványait foglalta magába.

A vár története 1912-ben kezdődött, amikor Bory Jenő a Székesfehérvár melletti Mária-völgyben megvásárolta azt az egyholdnyi területet, ahol eleinte csak egy kis présház állt acélból. Itt töltötte a nyári időszakot családjával. Ezt követte a háború kitérője, mely az itthoni építkezés megkezdésére sarkallta. Bory Jenő saját műalkotásának tekintette a várát, nem annyira épületnek, mint inkább szobornak. Háza összefoglaló tervek nélkül, évről-évre fejlődött, terjeszkedett. A látszólag öncélú díszítményekkel ellátott, túlméretezett lakóház a magyarországi szimbolikus építészet különös példája. A vár alaprajza is szimbolikus, két eszmei centruma: a hitvesi szeretet kápolnája és a műterem, Bory Jenő életének két sarkalatos pontját jelképezik. Az épületben több száz, a legváltozatosabb technikával készült szobor található. A falakat elborítják a festmények. A vár külső és belső tereiben a legváratlanabb helyeken tűnnek fel a mozaikok, üvegfestmények, díszkutak.  Nem a rajzasztalon születtek meg az épületek, hanem a helyszínen alakultak ki az alapeszme költői részletei. Bory, a tervező építész volt az építésvezető, a tót pallér, a kőműves is. Néhány egyszerű munkással 1923-tól 1959-ig, haláláig építette, bővítette, díszítette, gazdagította ezt a csodás alkotást. A vár kazamatájától a kilátótornyokig 30 méter a legnagyobb. Hét torony, harminc kisebb-nagyobb helyiség, köztük három műterem, mindenütt szobrok, képek, régiségek, műtárgyak.
A vár százoszlopos udvarának körbefutó folyosóin a magyar történelem nagy alakjai, hősök, dalnokok és királyok sorakoznak Álmos ősvezértől Tinódi Lantos Sebestyénig.

Az órajáték figurái a magyar történelem olyan királyi személyiségeit ábrázolják, akiknek nevéhez legendák fűződnek. A történelmi alakok először délelőtt tíz órakor jelennek meg zenei kísérettel, majd a város templomaiban egyszerre megkonduló déli harangszó után ismét láthatjuk őket. Ezt követően kétóránként, délután kettő, négy és hat órakor vonulnak fel a királyi alakok. A harangjáték zenéje az „Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga” című népének, mely István királyhoz fűződik, és egy középkori dallam, az „O Pastor aeterne”. Az órafigurái a harsonás, Szent István király és Imre herceg, Szent László király, Szent Erzsébet és Szent Margit, Mátyás király és Beatrix királyné. Az óramű számlapja különleges, 24 órás beosztású. A világos alapon lévő számok a nappali órákat, a sötét alapon lévők az esti és éjszakai órákat mutatják. A 12 hónap nevét felsoroló körívhez kapcsolódik a csillagtérképeket ábrázoló tárcsa. Ez havonta fordulva a megfelelő ábrát a hónap nevéhez igazítja, így egy év alatt fordul körbe a számlapon.

Az Óramúzeumban több száz különböző korból származó fali-, asztali-, zseb- és karóra, sőt egy 17. századi toronyóra szerkezet is látható. Előzetes bejelentkezés alapján tekinthető meg, minimum 10 főtől.

A vásárlás vagy ajándékozás révén a gyűjteménybe került alkotások jelentős része az 1945-től napjainkig tartó időszakból való. Ebből egy válogatást az Új Magyar Képtár állandó kiállításán tekinthet meg a látogató. A kiállítás kronologikus sorrendben mutatja be a II. Világháború utáni időszak legfontosabb és progresszívnek ítélt tendenciáit.

Az épület adottságai és a helyszűke miatt képtelen vállalkozás az 1945-től napjainkig tartó időszak művészetét akár egy gyűjteményen keresztül is a maga teljességében megragadni. Jövőbeni szándékunk szerint a tetemes mennyiségű raktári anyagból művek gyakori cseréjével szeretnénk a közönség számára minél többet bemutatni.

Az egyemeletes székesfehérvári lakóház, volt Pelikán fogadó, barokk stílusban épült 1756-ban. Mai copf stílusú homlokzatát több átalakítás után, a XVIII. század második felében kapta. Félköríves kapuja zárókövében az 1756-os évszám és az IGS monogram olvasható. A székesfehérvári Pelikán udvar déli szárnya kétemeletes, az udvar felé nyitott tornácokkal, az északi egyemeletes, hosszában végignyúló félköríves tornácokkal. A XIX. század elején a ház utcai földszinti helyiségeit a Pelikán vendégfogadó foglalta el. Udvari részén emelkedett a színházterem, amelynek egyik végében a karzat, a másikon a színpad, a zsinórpadlás és az öltözők kaptak helyet. Ebben a színházteremben 1790-től egészen 1873-ig tartottak előadásokat. Olyan legendás alakok léptek itt fel, mint Déryné, Kántorné és Laborfalvi Róza. Ennek emléket is állítottak az épület homlokzatán elhelyezett emléktáblával. Vándorszínész korában játszott itt Petőfi Sándor is. A székesfehérvári színházi élet napjainkban sem költözött el az épületből, hiszen itt található a Nyári színház, mely minden nyáron színvonalas produkciókkal várja a nézőket.

A középkori alapokra épített, mai formájában 18. századi polgárház névadója az egykori lakója, a kiváló finnugor nyelvész, az összehasonlító nyelvészet megteremtője, Budenz József volt. A kétszintes lakóházban ma Ybl Ervin művészettörténésznek a múzeumra hagyományozott gyűjteménye látható. Az Ybl-család az ausztriai Klosterneuburgból került Magyarországra a 18. század elején. E család leghíresebb sarja Ybl Miklós építész. A székesfehérvári születésű mester nevéhez olyan épületek fűződnek, mint a Budapesti Várkert Bazár és az Operaház. Székesfehérvárott, a mai Vörösmarty téren 1860-65 között épültek jellegzetes házai. Ybl Ervin, a kiváló építész, Ybl Miklós unokaöccsének fia, az olasz középkori és korai reneszánsz szobrászat egyik legkiválóbb magyar ismerője volt, aki 1962-ben kelt végrendeletében Székesfehérvár városára hagyta jelentős gyűjteményét.

Az Ybl-hagyaték egyrészt a család 18-19. századi bútoraiból, családi képeiből és dísztárgyaiból áll, másrészt Ybl Ervin képző- és iparművészeti magángyűjteményéből.

A Moskovszky-gyűjtemény 1998-ban került Székesfehérvárra. 2011-igFehérvári Babaház néven működött a Szent István Király Múzeum részeként. Az első állandó kiállítást Illyésné Ötvös Tünde, a Szent István Király Múzeumrestaurátora rendezte, s az ő érdeme, hogy Moskovszky Évának a gyűjtemény elhelyezésekor Székesfehérvárra esett a választása. A mindenkori városvezetés támogatása, valamint Illyésné Ötvös Tünde gondossága jelentette a gyűjtő számára a garanciát arra, hogy páratlan értékű babacsaládjai minden ingóságukkal együtt biztonságos és szerethető, valódi otthonra találnak városunkban. Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata a gyűjtő és a gyűjtemény iránti elkötelezettségét fejezte ki azzal, hogy 2012-ben a Moskovszky-gyűjteményt a város legértékesebb építészeti alkotásában, a Hiemer-Font-Caraffa épületegyüttesben helyezte el. A megújult állandó kiállítás igazodik a korábbi kiállítás és elsősorban a gyűjtők azon törekvéséhez, hogy a kicsiny tárgyakból együtteseket lehessen kialakítani, amelyekben a különböző stílusú tárgyak jól megférnek egymás mellett. Moskovszky Éva és Auer Erzsébet tevékenységének nem a tárgyak kronológiai vagy stílustörténeti bemutatása, hanem a játszás, a szerepjáték volt a célja, így a gyűjtemény bemutatása kapcsán a kiállítás rendezői is ezt az elvet követték.

Réber László művei első alkalommal 2005-ben egy csoportos kiállításon szerepeltek Székesfehérváron. Az Aranykor. Az 1960-as évek grafikája című tárlaton a korszak legkiemelkedőbb grafikusainak sorában Réber László is helyet kapott. A kiállítást követően a művész lánya, Widengard Krisztina a Szent István Király Múzeumnak több mint 1300 grafikát adott át letétbe. Az átvett művekből Gartner Petra művészettörténész rendezésében 2008-ban nyílt retrospektív kiállítás, a székesfehérvári Csók István Képtárban. A kiállítás népszerűsége már ekkor bizonyította, hogy érdemes a művész önálló grafikai alkotásaiból és könyvillusztrációiból állandó kiállítást rendezni.

Az ország első egyházmegyei gyűjtőkörű múzeuma 1938-ban nyílt meg. Az intézményi eredeti helyéről, az egykori Szeminárium épületéből 1998-ban a Városház téri néhai ferences rendházba költözött. A múzeum állandó kiállításán a Székesfehérvái Egyházmegye értékes liturgikus műtárgyait, vallási emlékeit mutatja be, köztük ötvösök remekmívű munkáit, egyházi textíliákat, barokk festményeket és szobrokat. A különleges ereklyék között a látogató felfedezheti azt a Pauer-keresztet is, amely a legértékesebb mind közül: talpán a bazilika mozaikjai láthatók. Időszakos kiállításai mellett jelenleg a Prohászka emlékszobát nézheti meg a vendég.

A XX. századi magyar művészetet felsorakoztató kollekciók között jelentős helyet foglal el Deák Dénesé, melynek szellemisége leginkább a pécsi Modern Magyar Képtáréval rokon. A gyűjtemény az 1900-as évektől körülbelül 1960-ig teljességében mutatja be, ha nem is mindig kulcsdarabokkal, a magyar festészetet.

1955 óta a Szent István Király Múzeum időszaki kiállítóhelye. Itt rendezték meg 1963-ban a művészettörténeti és kultúrpolitika-történeti szempontból kiemelkedő jelentőségű Csontváry-kiállítást, s 1965 óta „A XX. század magyar művészete” című tárlatsorozatot. Azóta évről évre számos országos és nemzetközi hírű képzőművészeti bemutatónak adott otthont. A Schmidl Ferenc által 1944-ben tervezett épület kultúrháznak készült, a homlokzat mozaikjai és szobrai Metky Ödöntől származnak. A múzeum 1955-ben kapta meg egy részét, a másikat a megyei könyvtár használja. A megyében született festőművészről, Csók Istvánról (1865-1961) nevezték el az intézményt. 

Hadi Mustra időszaki kiállítás:

A Hadtörténeti Múzeum új kiállítása 2024. május 24-én nyílik a székesfehérvári Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A 18 teremben megvalósított tárlat ezernél több műtárgy, látványos idővonal és sokrétű digitális tartalom segítségével enged bepillantást a magyar hadtörténelem elmúlt évszázadaiba, az oszmán uralom elleni küzdelemtől napjaink Honvédségének fegyverzetéig. A különböző korok magyar fegyverei mellett bemutatásra kerülnek a haderő és a katonai szolgálat elsődleges jelképei: a zászlók, egyenruhák és kitüntetések, ahogy katonáink mindennapjainak és ünnepnapjainak tárgyi emlékei és dokumentumai is.

A kiállításban külön hangsúlyt kapnak a hungarikumnak számító huszárság emlékei, az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc relikviái, a legfontosabb hadijelképek: a zászlók, de nyomon követhetjük a magyar egyenruházat színes és változatos történetét, és a magyar kézifegyverek fejlődését egyaránt.

Egyemeletes barokk épület a 18. századból. Homlokzatát a 19. századvégi átépítések elrontották. A patika a ház földszinti részét foglalja el. Vörös márvány bejárata és kirakata finom füzérdísszel a késő eklektika korából való. Az 1688 óta működő városi gyógyszertárat 1745-ben 1200 Ft-ért vásárolták meg a jezsuiták a volt patikus, Johann Mehler örököseitől. A patika 1748-tól az épülő rendházban kapott helyet. 1758 folyamán készítette el a jezsuita asztalosműhely a patika bútorzatát. A helytartótanács 1774-ben árverésre bocsátotta a patikát, amelyet felszerelésével együtt Walter Ferenc vásárolt meg, 8160 Ft összegért. Ekkor költözött jelenlegi helyére a gyógyszertár. A műemlék patika 1971-ig működött. Ekkor helyreállítva eredeti barokk szépségét, 1973 óta múzeumként tekinthető meg. A patika csaknem négyzet alakú officinájának boltozatos mennyezetén a helyreállítás során egyszerű barokk mennyezetfestés került elő. A gazdagon faragott és aranyozással díszített tölgyfa bútorzat három részre tagozódó polcos állványzatból áll. Két ajtónyílás között 1-1 kissé kiugró padon álló alul fiókos sorokkal, felül nyitott polcokkal tagolt állvány helyezkedik el. Az egykori barokk kiszolgálóasztal sajnos nem maradt fenn. A mai empire stílusú patkó alakú pult, a 19. sz. első harmadában került a középső állványzat elé. Néhány üvegedény a jezsuiták címerével ékes, ezek a patika legkorábbi készletéből valók. Talán az ő idejükből származnak a szépen festett fatégelyek is, s ezek későbbi átfestéseinek a hosszú sorozatát az állványzaton kísérheti figyelemmel a látogató. Már 1774 után készültek a kétfejű sassal díszített kenőcsös tégelyek. Az egykori jezsuita patika felszereléséből maradt ránk a szép márvány prés, egyik oldalán "Apotheca J. Alba Regalensis", a másikon "Anno 1752" felírással, a préshez tartozó rézmozsárral együtt.

Ma itt található a múzeumi könyvtár, a Marosi Arnold Látványtár a földszinten, az első emelet az állandó néprajzi kiállításnak ad helyet, míg a második emeletet elfoglaló időszaki kiállítótér nagyszabású művészeti kiállítások és események helyszíne.

Pa­lo­ta­vá­ros két kö­zép­ko­ri kül­vá­ros­ból, a Szi­get­ből és a Rác­vá­ros­ból ala­kult ki. A Pa­lo­ta­vá­ros észa­ki ré­szét ké­pe­ző Rác­vá­ros fő­ut­cá­ja a Rác ut­ca volt, amely­ben a 16. szá­zad má­so­dik fe­le óta össz­pon­to­sult mind­az, ami a szerb (rác) nem­ze­ti­ség it­te­ni tör­té­ne­té­hez kap­csol­ha­tó: a ­temp­lom, a szerb is­ko­la, a föld­mű­ve­sek, ipa­ro­sok és ke­res­ke­dők há­zai. Az utcában található szerb ortodox temp­lom ér­té­kes mű­em­lék, amely­nek kül­se­je sze­rény­sé­gé­vel, egy­sze­rű­sé­gé­vel, kis mé­re­té­vel tű­nik ki a vá­ros töb­bi temp­lo­má­hoz ké­pest. Ba­rokk stí­lu­sú, egy­ha­jós, egy­tor­nyú épít­mény. Ke­resz­te­lő Szent Já­nos szü­le­té­se em­lé­ké­nek szen­tel­ték.

A Palotavárosban, tízemeletes panelházak tövében húzódik a 80-as évek óta skanzenként megőrzött Rác utca, központjában a szerb ortodox templommal és néhány, az egykori Rácváros hangulatát megőrző, a hagyományos népi építészet elemeit tükröző, ám új funkciót kapott épülettel.

A Rác utca 11. számú házban 1988-ban nyílt meg Palotavárosi emlékek címmel a Palotaváros történetét és néprajzát bemutató kiállítás. Ez az egyik legtipikusabb szerb földműves ház, amely teljes mértékben őrzi eredeti berendezését. A hátsó szobában látható kiállítás a Palotaváros egykori társadalmát, életmódját idézi fel.

Ez a városrész híres volt kézműveseiről, iparosairól. A patakokkal, csatornákkal szabdalt terület elsősorban a sok vizet igénylő mesterségek (csapók, vargák, tobakosok, tímárok) számára volt megfelelő. A XVII–XVIII. században betelepülő szerbek (rácok) közül sokan kereskedelemből éltek. A kiállításon a régi palotavárosi mesterségekhez kapcsolódó tárgyakat, munkaeszközöket, dokumentumokat is tanulmányozhatunk.

Egy következő helyiségben a Dietrich-kalaposműhely berendezése, szerszámai, gépei láthatók. Pa­lo­ta­vá­ros hí­res ka­la­pos di­nasz­ti­á­já­nak meg­ala­pí­tó­ja az 1891-ben fel­sza­ba­dult Diet­rich Ede volt, akit fia, Ist­ván kö­ve­tett a Szömörce majd a Csapó utcában működő mű­hely­ben. A múzeum 1986-ban tőle vásárolta meg a kalapos szerszámokat és a teljes felszerelést.