Pelikán Udvar

Pelikán Udvar

Székesfehérvár, Kossuth utca 15. szám alatt áll a Győri-ház vagy Pelikán-udvar. Ma már galéria és nyáron szabadtéri színház várja az ide látogatókat.

Az egyemeletes székesfehérvári lakóház, volt Pelikán fogadó, barokk stílusban épült 1756-ban. Mai copf stílusú homlokzatát több átalakítás után, a XVIII. század második felében kapta. Félköríves kapuja zárókövében az 1756-os évszám és az IGS monogram olvasható. A székesfehérvári Pelikán udvar déli szárnya kétemeletes, az udvar felé nyitott tornácokkal, az északi egyemeletes, hosszában végignyúló félköríves tornácokkal. A XIX. század elején a ház utcai földszinti helyiségeit a Pelikán vendégfogadó foglalta el. Udvari részén emelkedett a színházterem, amelynek egyik végében a karzat, a másikon a színpad, a zsinórpadlás és az öltözők kaptak helyet. Ebben a színházteremben 1790-től egészen 1873-ig tartottak előadásokat. Olyan legendás alakok léptek itt fel, mint Déryné, Kántorné és Laborfalvi Róza. Ennek emléket is állítottak az épület homlokzatán elhelyezett emléktáblával. Vándorszínész korában játszott itt Petőfi Sándor is. A székesfehérvári színházi élet napjainkban sem költözött el az épületből, hiszen itt található a Nyári színház, mely minden nyáron színvonalas produkciókkal várja a nézőket.

Cím: 8000 Székesfehérvár, Kossuth u. 15.