Kulturális Örökség Napjai

Kulturális Örökség Napjai

2017. szeptember 16. - 2017. szeptember 17.

Az épített örökség ünnepén, az országos kezdeményezéshez csatlakozva Székesfehérváron is kinyílnak a gyönyörű műemléki épületek, rejtelmes helyiségek, titkos szobák ajtói. Lépjünk be együtt azokon a kapukon, amelyek hétköznapokon zárva maradnak előttünk!

A Kulturális Örökség Napjai (KÖN) ingyenes épületlátogató hétvégén olyan épületek nyitják meg kapuikat, melyek az év nagy részén zárva vannak a látogatók előtt. A KÖN az Európa Tanács által 1984-ben indított Európai Örökség Napok rendezvénysorozat részeként indult el Magyarországon 1999-ben. A "nyitott kapuk" néven is ismert hétvége célja, hogy felhívja a társadalom figyelmét épített örökségünk szépségeire, egyben sérülékeny mivoltára. Cél, hogy a rendezvény egyfajta társadalmi mozgósító akció legyen, mely a polgárokban erősíti a kulturális örökség megóvásának igényét. Egy kicsit leegyszerűsítve azt is mondhatjuk, hogy csak azt tudjuk igazán szeretni, aminek az értékeit jól ismerjük, s amit jól ismerünk és szeretünk, arról gondoskodunk is.

RÉSZLETES PROGRAM

SZEPTEMBER 16., SZOMBAT

Nemzeti Emlékhely
Koronázó tér 1.
09.00–20.00 A Nemzeti Emlékhely ingyenes megtekintése
11.00 „Fejjel nagyobb mindenkinél” – Szabados György történész előadása Szent László és III. Béla királyról
20.00, 20.30 és 21.00 Fényfestés a Mauzóleum homlokzatán – Szeptemberben minden pénteken és szombaton fényfestést láthatnak az érdeklődők a Nemzeti Emlékhelyen Székesfehérvár Önkormányzata és a Szent István Király Múzeum szervezésében.

Árpád-fürdő
Kossuth u. 12.
8.00–10.00 Épületvezetések 30 percenként, műszaki vezetés a gépészeti alagsorban

Szerb Ortodox Templom
Rác u. 16.
10.00–17.00 Épületbemutató igény szerint, Katarina Ivanović, az első szerb festőnő munkásságának bemutatása, temetőjárás.

MNL Fejér Megyei Levéltára
Szent István tér 2-4.
10.00–17.00 Az épületvezetések óránként indulnak. A rendezvény ideje alatt megtekinthető a Csekonics család és a zsombolyai uradalom című kiállítás.

Belvárosi séta

13.30 Középkori templomok útja – Egy zarándok lábnyomait követve a látogatók felkereshetik a mai Székesfehérvár belvárosának középkori szakrális helyeit: Reich Szabina régész a föld alatt rejlő egyházi épületekről mesél. Indulás a Nemzeti Emlékhely bejáratától. Időtartam: kb. 1,5 óra.

15.00 Mesélő templomok – A ciszterci, a ferences, a szemináriumi templom és a Székesegyház megtekintése Kulcsárné Németh Mariann vezetésével. Indulás a Nemzeti Emlékhely bejáratától. Időtartam: kb. 1,5 óra.

Nyitott múzeumok

17.00 A Vox Mirabilis kórus koncertje a Szent István Király Múzeum Rendházának Díszudvarán.

A rendezvény ideje alatt (szeptember 16-17.) a Szent István Király Múzeum összes székesfehérvári kiállítóhelye ingyenesen látogatható.

Szeptember 15–17. között a Fekete Sas Patikamúzeum, a Rendház, a Csók István Képtár és a Nemzeti Emlékhely hosszabbított nyitvatartással, 09.00–20.00 óráig várja a látogatókat.

SZEPTEMBER 17., VASÁRNAP

Nemzeti Emlékhely
Koronázó tér 1.
09.00–20.00 A Nemzeti Emlékhely ingyenes megtekintése

Hiemer-ház
Oskola u. 2–4.
14.00 és 15.30 Épületbejárás és szakvezetés Igari Antallal

Árpád-fürdő
Kossuth u. 12.
8.00–10.00 Épületvezetések 30 percenként, műszaki vezetés a gépészeti alagsorban

Szerb Ortodox Templom
Rác u. 16.
10.00–18.00 Épületbemutató igény szerint, Katarina Ivanović, az első szerb festőnő munkásságának bemutatása, temetőjárás.

17.30 A Vox Mirabilis Kamarakórus koncertje

Aba-Novák és Székesfehérvár
10.00
Sétával egybekötött tárlatvezetés Izinger Katalin művészettörténésszel a Nemzeti Emlékhely – Városháza – Csók István Képtár útvonalon. 

16.00 Sétával egybekötött tárlatvezetés Gärtner Petra művészettörténésszel a Nemzeti Emlékhely – Városháza – Csók István Képtár útvonalon.

Barátság Mozi
III. Béla király tér 1.
17.00 Menaságra repülj… - Faragó Annamária dokumentumfilmes, író filmjének fehérvári bemutatója. A film a csíkmenasági székelyek emberi tartásáról, valamint a nemzeti összetartozásról szól. A szereplők a falu lakói, akiket természetes környezetükben filmeztek. A művet dr. Petrin László, a Fejér Megyei Kormányhivatal főigazgatója ajánlja a közönség figyelmébe. A belépés ingyenes, de jegyfoglaláshoz kötött: www.baratsagmozi.hu/jegyfoglalas

Nyitott múzeumok

A rendezvény ideje alatt (szeptember 16-17.) a Szent István Király Múzeum összes székesfehérvári kiállítóhelye ingyenesen látogatható.

Szeptember 15–17. között a Fekete Sas Patikamúzeum, a Rendház, a Csók István Képtár és a Nemzeti Emlékhely hosszabbított nyitvatartással, 09.00–20.00 óráig várja a látogatókat.

A programok ingyenesen látogathatók, előzetes regisztrációhoz (a filmvetítés kivételével) nem kötöttek.
A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják.

KÖRNYÉKBELI PROGRAMOK

Agárd
Biciklis túra 
A reformáció építészeti emlékei Agárdon és Gárdonyban
Indulás: szeptember 16-án 14:00-kor Agárdon, Petőfi Sándor utca-Álmos vezér utca kerszteződése, református templom

Csákvár
Eszterházy-kastély
Épületvezetések: szeptember 16-án 15:00-18:00 közt
rendezvenycsakvar@gmail.com 

Fehérvárcsurgó
Károlyi-katély
Épületvezetések: szeptember 16.-án és 17-én 10:30;11:30; 13:00; 14:00; 15:00; 16:00; 17:00
Botanikai séta: szeptember 17-én 14:00; 16:30
Részvétel regisztrációhoz kötött!
info@karolyikastely.hu