Program

Az ókori Kína kincsei – A Jáde Császárok Kora című tárlat

Az ókori Kína kincsei – A Jáde Császárok Kora című tárlat

2024. január 23. - 2024. június 28.

A Csók István Képtárban egy egyedülállóan gazdag, több mint száz darabos kollekció lesz látható. A tárlat olyan különleges tárgyakat hoz el a múzeum látogatóinak, amelyek a kínai kultúrába való mélyebb betekintést ígérik.


A kiállítás igazi gyöngyszeme a halotti uralkodói jádepáncél, amely 1460 darab jádelapból áll, aranyszálakkal összefűzve. Ez a ritka darab csak egy a sok közül, amely az ókori Kína mindennapjait, temetkezési szokásait és az uralkodói réteg életét mutatja be. I
lyen kínai régészeti ritkaság még sohasem járt Magyarországon. Közép- és Kelet-Európában hazánk az első helyszíne a kiállításnak.

A jádetárgyak mellett a kiállításon ritka lakkedények és bronz szertartási tárgyak, valamint az egykori kínai életet megidéző épületmodellek és agyagfigurák is megtekinthetőek lesznek.

Helyszín: Csók István Képtár ( Bartók Béla tér 1.)

Királyi óriásbábok a Fűtőerőműben

Királyi óriásbábok a Fűtőerőműben

2024. április 20. 10:00

Lehet meglepőbb párosítás, mint amit ezen a túránkon kínálunk? Királyaink és ipartörténetünk izgalmas találkozása nem mindennapi élményt tartogat a résztvevők számára.    

A fűtőerőműben kapott ugyanis szállást a 23 királyi óriásbáb, akiket itt egyben láthatunk testközelből. Történetük mellett programunkon elkészítésük és mozgatásuk kulisszatitkaiba is belelátunk és  kipróbálhatjuk magunkat óriásbáb mozgató munkakörben is. Mindeközben vethetünk egy pillantást a kazánokra, az irányítópultra, sok érdekességet megtudhatunk az egykori turbinacsarnokról és az ipari műemlék jelentőségű erőmű épületéről is.


Vezetés időpontja:
2024.04.20. 10:00

Találkozó helye: a SZÉPHŐ bejárata előtt (Király sor 1.)

Részvételi díj: 1900 Ft/fő


Nyiss Fehérvárra kedvezménykártyával ingyenes.     

Előzetes regisztráció szükséges, melyet elérhetőségeink valamelyikén (személyesen irodánkban, telefonon a 06-22/537-261 számon, e-mailben az idegenvezetes@szekesfehervar.hu e-mail címen)  vagy a Regisztrálok gombra kattintva tehetnek meg.

REGISZTRÁLOK

Floralia - Tavaszköszöntő ünnep

Floralia - Tavaszköszöntő ünnep

2024. április 27. - 2024. április 28.

A kétnapos rendezvény idén is épp olyan gazdagnak ígérkezik, mint 202-ben, Flora templomának tavaszköszöntő felszentelésekor. Az ünnep legnagyobb látványossága a császár bevonulása, de az időutazásnak része a gladiátorjáték, vásár és ókori színház is.


Helyszín: Tác - Gorsium Régészeti Park

Program:  

9.00 Kapunyitás
10.00 Septimius Severus császár felvonulása
10.10 Septimius Severus császár bemutatása 
10.20 Pannonia tartomány és Gorsium előkelői fogadják a császárt és kíséretét a Forum előtt és átadják az ajándékaikat. Az esemény fényét a „Róma a fény” című nyitótánc emeli
10.30 Áldozat bemutatása a császár és az ünnep üdvéért a díszkutaknál, amelynek a végén a császár átvonul a színházba
11.00 Gladiátorjáték a császár ajándékaként a tartomány népének, melyet Nemesist megidéző táncjáték zár
12.00 Kocsiverseny a színház mellett
12.30 Alaki szemle és formációs bemutató légiósokkal a légiós tábornál
13.00 – 13.45 Díszelőadás: Gorsiumi komédia. Írta és rendezte: Matuz János
14.00 Tárlatvezetés, Gorsium bemutatása
14.30 Kora római csatajelenet a Forum előtt
15.00 Késő római csatajelenet a Forum előtt
15.30 Áldozat az isteneknek, Flora istennőnek a természet újjáéledésért, amelyet gladiátor küzdelem koronáz meg
16.30 Tárlatvezetés, Gorsium bemutatása
18.00 Kapuzárás  


Egyéb programok mindkét napon,10.00 és 18.00 óra között:

Hagyományőrzők táborai: a tábori élet bemutatása, öltözet-, fegyver- és hadigép-bemutató, légiós kiképzés, kelta kiképzés, gladiátor kiképzés
Fesztivál ételek
Méz-, virág- és ékszervásár
Múzeumpedagógiai, régészeti és antropológiai programok
Ismeretterjesztő családi játékok és kézműves foglalkozások
Kovács bemutató
Hajózás a Sárvízen bemutató a római hajóreplika mellett
Római katonaság járőrözése egész nap 
Lázongó kelták egész nap


JEGYÁRAK  

Teljes árú: 2000 Ft/fő
Diák/nyugdíjas: 1000 Ft/fő
Csoportos (10 fő felett): 1400 Ft/fő
Csoportos diák/nyugdíjas (10 fő felett): 700 Ft/fő
Családi (2 felnőtt és 1-3 gyermek): 4900 Ft
6 éves kor alatt, és 70 éves kor felett: 0Ft

A jegyek elővételben kedvezményesen megvásárolhatók online a https://szikm.jegy.hu/oldalon és a Fekete Sas Patikamúzeumban: április 3 – 7. között 20% engedménnyel a fenti jegyárakból
április 8 – 21. között 10% engedménnyel a fenti jegyárakból  


BUSZJEGY

Buszjegy (retúr): 800 Ft/fő
A buszon jegyértékesítés nincs, csak az előre megváltott jeggyel van lehetőség utazni.
A járatok az Autóbusz-pályaudvar melletti taxiállomásról indulnak.  
Járatok Székesfehérvárról Tácra: 2024. 04. 27.: 9:30 és 11:00 2024. 04. 28.: 9:30 és 11:00
Járatok Tácról Székesfehérvárra: 2024. 04. 27.: 14:30 és 18:00 2024. 04. 28.: 14:30 és 18:00  

A programváltoztatás jogát fenntartják. Az esemény sajtónyilvános.

Ódon házak titkai Kulcsárné Mariannal

Ódon házak titkai Kulcsárné Mariannal

2024. április 27. 10:00

Sétánk során a belváros régi épületeit keressük fel, amelyek története évszázadokra nyúlik vissza. Felfedjük, kik lakhattak a gyönyörű, régi épületekben, és egy-két érdekes történetre is fény derül.

Találkozó helye: a Tourinform iroda előtt (Oskola u. 2-4.)

Részvételi díj: 1900 Ft/fő
Nyiss Fehérvárra kedvezménykártyával ingyenes.     

Előzetes regisztráció szükséges, melyet elérhetőségeink valamelyikén (személyesen irodánkban, telefonon a 06-22/537-261 számon, e-mailben az idegenvezetes@szekesfehervar.hu e-mail címen)  vagy a Regisztrálok gombra kattintva tehetnek meg.

REGISZTRÁLOK

Sportmajális

Sportmajális

2024. május 01.

A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ idén tizenharmadik alkalommal rendezi meg május elsején a Sportmajálist.

A rendezvény minden évben a várost átszelő, több ezer sportolót és rajongót összefogó felvonulással indul, ezt pedig nem mindennapi bemutatók és edzések követik a Bregyó közi Regionális Atlétikai Központban, ahol a profik és a kezdő mozgolódni vágyók együtt edzhetnek.

Részletes program hamarosan!

Május 1-jei születésnapi kavalkád a Sóstó Látogatóközpontban

Május 1-jei születésnapi kavalkád a Sóstó Látogatóközpontban

2024. május 01.

Ötéves születésnapját ünnepli a Sóstó Látogatóközpont! Május 1-jén színes programokkal várják a családokat. A születésnapi kavalkád a játékos, természetközeli családi programot keresők számára nyújt remek, egész napos kikapcsolódási lehetőséget.

 


Az ötéves Látogatóközpont délelőtt 10:00-től estig várja a vendégeket:
Lovranits Júlia ’Miért csíp a szúnyog?’ interaktív mese előadása (10:30 és 15:00) és Szekeres Eszter solymászbemutatója (11:00 és 14:30) több alkalommal szórakoztatja a gyerekeket a nap folyamán, a közösségi festménykészítés élményébe pedig 11 és 15 óra között nyerhetnek betekintést az érdeklődők Sturcz Tímeával és csapatával. A Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár munkatársa, Futterer Juci papírszínháza ’A nagyravágyó feketerigó’-val szintén két alkalommal (11:30 és 13:30) köti le a gyerekeket, ahogy Mészáros Ádám interaktív természetismereti foglalkozása is (12:00 és 14:00).

A színes programokat egy igazán ünnepi esemény is tarkítja a délelőtt folyamán. Az április végén lezárult és közel félszáz pályamunkát felölelő „Sóstón jártam, Sóstón láttam” című rajzpályázat eredményhirdetésével és díjkiosztójával (11:15). A gyermekrajzokat május 5-ig tekinthetik meg a Látogatóközpontba érkezők.

A Sóstó Látogatóközpont szakavatott vezetője 15:45-kor kezdődő ízelítő ökotúráján a Sóstó-Homokbánya Természetvédelmi Területének szépségeit mutatja be, 17 órakor pedig a Sóstói Stadion és a Vidi Múzeum titkaiba enged betekintést a vezetett stadiontúra.

Mindeközben standjával itt lesz az Apiterápiás Ház, a Sóstó Vadvédelmi Központ, a Szent István Király Múzeum gyógynövény simogatójával és játékos feladataival, a Duna Múzeum csigaemelős szerkezetével, óriás társasával, mikroszkópos foglalkozásával és számos ökojátékával, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Gaja Környezetvédő Egyesület, a Fejérvíz Zrt. a kicsik és nagyok számára is lenyűgöző kotró munkagépével, lajtoskocsijával, vízkóstolóval és totójával, valamint homokozójával, a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár, Farkas Júlia, a Szent István Mézlovagrend, illetve a Tudor Játékcsalád különleges stratégiai táblás fajátékaival, és a Fanyűvők Játszóház is.

Egész nap kézműves foglalkozásokkal, interaktív előadásokkal, több állomásos Sóstós születésnapi nyereményjátékkal, kültéri és beltéri játékokkal, büfével, kóstolókkal tesszük felejthetetlenné a családok számára a május 1-jét!


Emlékhelyek napja

Emlékhelyek napja

2024. május 11.

Hagyományőrzők bemutatói, játékos ismeretterjesztő és kézműves foglalkozások családoknak, gyerekeknek, szakmai előadások az egykori koronázótemplomról – az Emlékhelyek napján minden korosztály számára kínál érdekes programot a Középkori Romkert – Nemzeti Emlékhely és a Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpont. 

Részletes program hamarosan!

23. Kortárs Művészeti Fesztivál

23. Kortárs Művészeti Fesztivál

2024. május 17. - 2024. május 19.

Tánc és zene több műfajban, irodalom, kiállítás – idén is változatos, tartalmas programkínálat várja a 23. Kortárs Művészeti Fesztivál vendégeit a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központban és annak környékén, a Csónakázó-tó partján.

Részletes program hamarosan!

Pünkösdi Virágálom

Pünkösdi Virágálom

2024. május 17. - 2024. május 20.

Szemet gyönyörködtető, lelket vidító szép hagyomány Székesfehérváron a Pünkösdi Virágálom. A belváros több pontján is alkotnak a virágkötő mesterek, hogy az ünnepi hétvégére színes pompába öltöztessék a helyszíneket.

Mindig népszerű a megnyitót követő jótékony célú virágárverés, amellyel minden évben más szervezetet támogatnak azok, akik licitálnak. Részletes program hamarosan! 

Hetedhét Játékfesztivál

Hetedhét Játékfesztivál

2024. május 25. - 2024. május 26.

A gyermeknapi hétvégén két napra újra hatalmas játszótérré, igazi mesebirodalommá változik Székesfehérvár belvárosa: a mindig népszerű Hetedhét Játékfesztiválon ezúttal is számtalan játék és izgalmas programok várják a családokat.

Részletes program hamarosan!

Múzeumok Éjszakája

Múzeumok Éjszakája

2024. június 22.

A koronázóváros évek óta résztvevője a Múzeumok Éjszakája programsorozatnak. Minden évben több fehérvári szervezet fog össze, hogy a látogatók minőségi kulturális élményeket szerezhessenek. Ezen az éjszakán nemcsak a csatlakozó intézmények kiállításait nézhetik meg az érdeklődők, hanem különleges, csak erre az alkalomra meghirdetett programon is részt vehetnek. 

A rendezvényt mindig nagy érdeklődés kíséri: Székesfehérvár rendre a legnépszerűbb helyszínek között szerepel.

Részletek hamarosan.

Székesfehérvári Királyi Napok

Székesfehérvári Királyi Napok

2024. augusztus 11. - 2024. augusztus 20.

A Szent István ünnepe köré szervezett összművészeti fesztivál a történelmi főváros legfontosabb eseménye, amely minden esztendőben igazi kulturális csemegékkel várja a fehérváriakat és a városba látogatókat.


A város legjelentősebb rendezvénye mára országos hírnévnek örvend, sokan ehhez az időponthoz igazítják a szabadságukat. A sorozat leglátványosabb része a Koronázási Ünnepi Játékok három napja, amikor hagyományőrző csapatok, régizenei együttesek, gólyalábas komédiások, családi és gyerekprogramok csalogatják középkori időutazásra a látogatókat.

Részletes program hamarosan!