Blog

Élménymedencével, vizes játszótérrel és csúszdákkal vár a városi strand

Élménymedencével, vizes játszótérrel és csúszdákkal vár a városi strand
Szombaton reggel megnyitott a városi strand. A tavaly elkészült háromcsúszdás medence és a pezsgőfürdős, sodrófolyosós új élménymedence mellett a legkissebbeknek szóló újdonság – Bory Jenő 1922-ben készült Huszár születik című szobra mellett – a vizes játszótérrel, de új padok, pergolák és 200 napozóágy is várják a vendégeket.

Elindultak az ökotúrák Sóstón

Elindultak az ökotúrák Sóstón
Augusztus végéig minden szombaton fél tizenegytől lehet vezetett túrákon részt venni. A két kilométeres sétára az egészen kicsiktől az idősekig mindenkit várnak, a részvétel egyetlen feltétele a regisztráció. Csoportoknak előzetesen egyeztetett időpontban hétköznap is lehetőségük van ökotúrára jelentkezni.

Így készülnek az új óriásbábok a Koronázási Ünnepi Játékokra

Így készülnek az új óriásbábok a Koronázási Ünnepi Játékokra
Fehérvári Programszervező Kft. óriásbábkészítő táborában idén a fiatalok IV. Béla és lánya, Szent Margit alakját készítették el Majoros Gyula vezényletével.

Hangulatos felvételen járhatjuk körbe Fehérvár belvárosát

Hangulatos felvételen járhatjuk körbe Fehérvár belvárosát
Újabb látványos videóra bukkant az Fmc.hu stábja, amely ezúttal a madártávlatból való szemlélődés helyett Székesfehérvár belvárosát járja be keresztül-kasul. A rögzített képek ismerős helyszíneken készültek, a látványosságok a fehérváriak mindennapjainak állandó kellékei, ám mégis van valami megnyugtató abban, ahogy végigbandukolunk a Fő utca nyüzsgő forgatagán.

Retro házibulival zár majd az idei Fezen

Retro házibulival zár majd az idei Fezen
Lady N és Cheri Cheri Lady egy estén az eredeti előadóktól a FEZEN-en. A klasszikus rock és a YouTube generáció előadói után most a retroból merített egy jó nagy kanállal a FEZEN. A székesfehérvári fesztivál a szombati zárónapjára rakott össze egy több évtizedet átölelő, magyar és nemzetközi sztárt egyaránt tartalmazó "házibulit".

Nyolc magyar film és a Bohém rapszódia - Megvan az ingyenes kertmozi teljes programja

Nyolc magyar film és a Bohém rapszódia - Megvan az ingyenes kertmozi teljes programja
A közönségkedvenc BÚÉK és a majdnem Oscarra jelölt Ruben Brandt, a gyűjtő mellett a Bohém rapszódiát, vagyis a tavalyi év egyik legnagyobb világsikerét is műsorra tűzik a Kortárs Művészeti Fesztivál ingyenes kertmozijában a Zichy ligetben. Ha nincs még, már ne is csinálj más programot a május 10. és 18. közötti estékre.

5 régi videó az egykori Székesfehérvárról

5 régi videó az egykori Székesfehérvárról
A múltban vájkálni márpedig jó, különösen, ha ezt a Youtube segítségével tesszük. Székesfehérvárról eddig több mint 200 ezer (kis)filmet töltöttek fel a videómegosztóra. Napokig nézegettük a felhozatalt, hogy melyek azok, amit egyszer minden fehérvárinak okvetlenül látnia kell.

Recycling - az utóbbi évek egyik legszellemesebb tárlata gömbpanorámaképeken

Recycling - az utóbbi évek egyik legszellemesebb tárlata gömbpanorámaképeken
A Pelikán Galéria különleges tárlatán szemétté vált tárgyakat hasznosítottak újra a művészek. Kiss László fotósnak, az egyik díjazott művésznek köszönhetően most virtuálisan is körbejárhatjuk a kiállítást.

Ingyenes vetítések a Barátság moziban a magyar film napján

Ingyenes vetítések a Barátság moziban a magyar film napján
Több filmes szervezet, filmforgalmazó és országos mozihálózat részvételével vetítésekkel és más programokkal ünneplik a Magyar Film Napját április 30-án. A Magyar Nemzeti Filmalap által tavaly útjára indított kezdeményezéshez idén a fehérvári Barátság mozi is csatlakozott: három magyar filmet tűzött műsorára ezen a napon; a filmek ingyenesen megtekinthetőek.

Sportmajális a Sóstón - Idén is mozgással ünnepel majd Fehérvár

Sportmajális a Sóstón - Idén is mozgással ünnepel majd Fehérvár
Székesfehérvár évek óta sporttal ünnepel május elsején. Idén is amatőr és profi sportolókkal telik meg a MOL Aréna Sóstó és környéke jövő héten szerdán és a kisebb egyesületek mellett a város nagy klubjai is jelenlétükkel hirdtik: sportolni nemcsak egészségünk érdekében érdemes, hanem azért is, mert általa részesei lehetünk egy közösségnek.

Gladiátorviadalok és ókori hétpróba Gorsiumban

Gladiátorviadalok és ókori hétpróba Gorsiumban
Minden évben több ezren látogatnak ki tavasszal a táci Gorsium Régészeti Parkba, ahol a Floralia ünnep alkalmával az ókori Pannónia világa elevenedik meg a vendégek előtt. Most hétvégén április 27-én és 28-án Flora, a tavasz istennőjének ünnepén látványos bemutatókkal, játékokkal, interaktív programokkal várják időutazásra a látogatókat.

Húsvéti programajánló

Húsvéti programajánló
Április 18-ával az óvodásoknak, iskolásoknak megkezdődik a tavaszi szünet, amely egészen április 23-ig tart. Ekkorra, azaz április 21-ére esik húsvét vasárnapja, így az ünnepi időszak a dolgozó felnőtteknek is hosszúhétvégét tesz lehetővé. Gazdag programokkal várja Székesfehérvár és környéke a kikapcsolódni és húsvétolni vágyókat.

Szálláshely újdonságok 2019-ben

Szálláshely újdonságok 2019-ben
Szélesebb, minőségi szálláskínálattal várja az új, 2019-es turisztikai szezont Székesfehérvár. A meglévő minőségi hotelek mellett új és megújult szállások között válogathatnak a különböző célcsoportok.

Idén is lesz ingyenes kertmozi a Zichy ligetben

Idén is lesz ingyenes kertmozi a Zichy ligetben
Nyolc napig ismét ingyen lehet kertmozizni májusban a Zichy ligetben. A Kortárs Művészeti Fesztivál ideje alatt esténként fél kilenctől rövidfilmekkel, egész estés magyar filmekkel és néhány nemzetközi közönségkedvenccel készülnek a szervezők. A büfé üzemeltetője még nincs meg.

555 éve koronázták Mátyást királlyá Székesfehérváron

555 éve koronázták Mátyást királlyá Székesfehérváron
Az alig tizenöt éves Mátyást ugyan 1458. január 24-én választotta magyar királlyá a rendi országgyűlés, azonban királlyá, azaz legitim uralkodóvá csak hat évvel később, ma 555 éve koronázták. 1464. március 29-én, Székesfehérváron a Szent Koronát az esztergomi érsek tette Mátyás fejére.