Csókakői vár

Csókakői vár

A csókakői vár és környéke varázslatos kirándulóhely. Messziről hívogat a meredek sziklafal tetején álló gótikus építmény, Fejér megye egyetlen fennmaradt középkori vára, és alatta az erdő, melynek kék turistajelzése egyenesen a Vár-völgybe vezet.

Csodálatos a kilátás a Móri-árok völgyteknőjére és a Keleti-Bakonyra. A romvárak szerelmeseinek kötelező!

A vár létezéséről egy 1299-ben kelt irat számol be először, de feltételezhető, hogy már korábban is állt. A térség a 13. században a második legjelentősebb hatalmi központ volt, Székesfehérvár után. Ez elsősorban stratégiai adottságainak volt köszönhető. Az omladozó vértesi végvárak közül Csókakő az egyetlen, amely nem az erdők sűrűjében bújik meg, hanem a hegység peremén, szőlőskertek között meredezik a ma is elevenen élő kis falu fölé.

A 16. században a vár védelmi jelentőségét elvesztette, mert a török hódítók hatalmas túlerejével szemben már kicsinek számított az erődítmény.

2014 tavaszára a vár nagy része teljesen újjáépült, a fal körbeért a vár körül, elkészült az újjáépített kaputoronyhoz vezető felvonó híddal, rostéllyal, kapuszárnyakkal, valamint a toronyhoz kapcsolódó délnyugati várfalszakasz pártázattal, fa gyilokjáró folyosóval és feljáróval. A félig a sziklába ágyazott várkápolnát is, szinte a semmiből varázsolták újjá. A török korból a barbakán tornya maradt meg legépebben. A kilátás a várból egészen csodálatos a Móri-árok völgyteknőjére és a Keleti-Bakonyra. A romvárak szerelmeseinek mindenképp érdemes ellátogatni ide.

Hivatalos nyitva tartás nincs, a vár saját felelősségre, világosban ingyenesen látogatható. Túravezetésre van lehetőség, előzetes bejelentkezést igényel.