Árpád Fürdő

Árpád Fürdő

Az 1905-ben épült szecessziós stílusú, kagylódíszítésű, kupolás műemlékfürdőt gondos rekonstrukciót követően 2010 tavaszán adták át a nagyközönségnek. Kényeztetés a testnek és léleknek a fürdő hangulata, exkluzív környezete, és gazdag wellness kínálata.

Az Árpád-forrás szénsavas vizére létesített szecessziós épületet - mely évtizedekig tisztasági fürdőként funkcionált - 1905-ben adtak át Székesfehérvár közönségének. A 1920-as éves elején folytatott korszerűsítés során az Árpád Szállóval bővítették az épületegyüttest. A fürdő gőzellátását 1946-tól távhőszolgáltatással biztosították a székesfehérvári erőműből. A szecessziós stílusú, kupolás műemléképületben a 2010-es felújítás során eredeti szépségében állították helyre a faragott kabinsort, a korabeli díszburkolatokat és stukkókat. A korhű berendezések mellett a legmodernebb technikával szerelték fel a fürdőt. A felújítást műemlékvédők felügyelete mellett végezték, mindazt helyreállítottak, ami a fürdő két évtizedes zárva tartása alatt nem ment tönkre. A fürdő leglátványosabb része a török fürdő, a mozaikkal kirakott ülőmedence, az ülő pezsgőfürdő és a központi fürdőmedence 36-38 fokos vízében üldögélve oldhatjuk a hétköznapok stresszét. Az Árpád-fürdő különlegessége a mozaikcsempés tepidárium is. A műemlékfürdő mellé emeltek egy új épületet, ahol a szauna, a gőzkabin, és az élményzuhany kapott helyet.

Cím: 8000 Székesfehérvár, Kossuth u. 12.
Email: info@fehervar-arpadfurdo.hu
Telefonszám: +36 22 814 400